D&D 4th edition megadándzsön - part 1.

Igaz, a játék múlt hét vasárnap volt, de csak most sikerült billentyűzetet ragadnom, hogy írhassak róla. Beszámoló.

Nos, hőseink visszavonultan élték életüket Sziklahát most már békés városában. Mindez szép és jó volt, ám egy régi ellenlábasuk úgy döntött, hogy kiegyenlíti a számlát. Cathris, a varázslóból lett lich testet öltött és az elmúlt éveket azzal töltötte, hogy bosszút álljon a kalandozókon akik elpusztították anyagi testét, mikor pont végzett az átváltozási rituáléjával. Lélekkövét sikerült elteleportálnia az elhagyatott Viharvölgy erődjébe mielőtt a kalandozók végeztek vele. Az erőd kazamatáinak mélyén öltött újra testet és tervezgette bosszúját, népesítette be a kazamatát és tette menedékét biztonságossá. Majd megmérgezte a kalandozókat, kiknek karján ezután ott sötétlett sötét jegye, egy vérszínű csontkéz. A csapatnak egy hónapja van, hogy megküzdjenek a lich-csel és elpusztítsák, különben a méreg végez velük. Így nem maradt más választásuk, mint újra fegyvert ragadni, és elverekedni magukat Viharvölgy erődje kazamatáinak legmélyére és ott legyőzzék Cathris-t és elpusztítják lélekkövét.

Fél nap utazás után jutottak el a vár roppant kapujáig, amit viszont a lich egy sötét erőtérrel lezárt, amin nem tudtak hőseink áthatolni. Viszont náémi tanakodás után arra jutottak, hogy mivel az erődöt valaha a város lakói használták veszély esetén, ezért kell, hogy legyen egy másik bejárat, legalábbis egy vészkijárat. Pár óra múltán rábukkantak a barlang bejáratára, ami előtt valamiféle humanoid lények tábora állt üresen. Az első csata a barlang első nagy termében várt rájuk, troglodyte-ok csapata támadt rájuk, ám minden különösebb megerőltetés nélkül legyőzték e mélységlakókat. Majd röviddel ezután kampós rémek ereszkedtek alá a barlang mennyezetéről, melyek hangjára már korábban felfigyelt a csapat kószája. A szívós lények kezdetben kihívást jelentettek, ám pár jól elhelyezett vágás után már a csapat került előnybe és hamarosan három tetemmel gazdagodott a barlang padlója. 

Ahogy haladtak tovább, egy csontvázra bukkantak, melynek hátából egy nyílvessző állt ki. Gyorsan megszabadították attól a két mágikus tárgytól amit leltek rajta, majd újra nekiindultak, hogy végre kijussanak ebből a sötét lyukból. A földalatti folyó szelte keresztül a nagy csarnokot ahová értek. Szerencsére a helyiek építettek rá hidat, ám annak túlsó felén hatalmas kígyók és egy medúza íjász állta el útjukat. Hosszú, de egyoldalú csata kezdődött, ami hőseink győzelmével ért véget. A medúza nyakába egy apró aranycsontocskát találtak egy bőrszíjon, amely egy kézközépcsontot formázott. 

Mivel érezhetően frissebb levegő jött a kivezető egyetlen járatból, ezért a csapat úgy döntött, hogy megvizsgálja azt a nagy termet ami mellett még régebben elhaladtak. Egy barlangi tó foglalta el a terem nagy részét ahonnan egy hatalmas mélységi hidra rontott rá hőseinkre, ám négy feje ellenére nem tudta az erős páncélokat hathatósan áttörni. Ha mégis sikerült, a pap gyógyító varázslatai hamar beforrasztották a komolyabbnak tűnő sebeket is.

Így a diadallal már nem maradt ellenség a föld alatti járatban, és a csapat a kivezető járat felé vette az irányt újfent, hogy folytassák küldetésüket, melynek célja a lich végső elpusztítása...

Ééés, ennyi! Eddig jutottunk el múlt alkalommal, folytatás várhatóan a két ünnep között. Elemzés, gondolatok, tervek a jövőre nézve pár napon belül...

Eközben, a műhelyben...

Szépen haladok életem első "megadándzsönével". Elég nagy tuskóba vágtam a csatabárdot, de a lelkesedés megvan, szeretném, ha élvezetesre sikeredne. Így mostanában az esték Monster Manual olvasással, képek keresésével és térképek rajzolásával telnek.
Most leírom, hogy építettem fel idáig a dolgokat, de mivel játékosaim is ide szoktak tévedni, így csak általánosságban beszélek. Ha vége a történetnek, akkor az addigra szépen elkészült és kiegészített PDF-et pedig majd közzé teszem, kíváncsi leszek mások véleményére.
Átfogóan, a következőképp láttam neki a munkának:
1. Kitaláltam a háttértörténetet. Elfeküdtem, végiggondoltam, hogy mi bírhat rá egy magas szintű kalandozócsapatot, hogy lemerészkedjen egy kazamatába. Mivel egylövéses, és 11. szintről indulnak a játékosok, nem akartam, hogy egy nem átélt kalandból érkezzenek, amit csak én erőltettem rájuk. Az alaphelyzet az, hogy már egy ideje visszavonultak a kalandozástól, és egy város megbecsült polgáraiként élik mindennapjaikat. És itt indul majd a cselekmény, ami ráveszi őket, hogy ragadjanak újra fegyvert.
2. A főgonosz. Természetesen! Ő van a kazamata legmélyén, ő mozgatja az egészet. Meghatározása épp ezért a legfontosabb, mert: ki kell találni mi a fenét keres ott lent. Nem szeretem az összefüggés nélküli dolgokat. Igen, legyen már oka ott lenni, ne csak azért, mert hát ott a helye. Másodsorban, személye (faja, minősége) nagyban meghatározza a kazamatában élő ellenségek minőségét. Valószínűleg egy démonúrnál szektások, démonok, idézett lények, stb. lesznek a fő monszterek. Egy drow elfnél, valószínűleg még több drow elf. És így tovább. Ez nagy segítség, mert fókuszálja a keresést a sok lénytípus között.
3. A felépítés. Először nem írok le semmit. Leülök valami nyugis helyen (a WC ideális hely erre!), és végiggondolom, mit is akarok. Milyen hosszúak legyenek a szintek, hány szint legyen, milyen arányban legyen harc/fejtörő/skill challenge/egyéb. Legyen-e ott valami NPC? Legyen-e szükség valami speciális objektumra, legyen az akár egy kulcs, vagy rituális tekercs, ami fontos szerepet játszik később? Ha ez mind megvan nagy vonalakban, kezdődhet a munka!
4. A szintek térképei, a térképek "benépesítése". Hol a kincseskamra? Hol van a testőrök szállása? Szörnyek vagy egy szfinx őrzi a nagy hatalmú varázstárgyat a nagy barlangüregben? Ránézel a megrajzolt térképre és mindezt elhelyezed rajta.
5. Az encounter-ek összerakása. Legyen az harc, párbeszéd és/vagy skill challenge. Mindegyikre kell pár jegyzet legalább. Harcnál az ellenfelek, párbeszédnél, hogy mi legyen a célja (megvesztegetés, fogoly kikérdezése, stb.) és esetleg onnan milyen képességdobások indíthatók. Vagy egy csapdákkal teletűzdelt folyosó, ahol kezdődhet a képességdobálás.
6. Kincsek. A harcok során zsákmányolt, vagy akár egy kincseskamrában heverő javak. Érdemes előre elhelyezni őket, hogy ne üljön le a játék, mert a Dungeonmaster's Guide-ot bújom, hogy miből mennyit adjak.
7. A prezentáció. Hogy adom elő, hogy mutatom be a játékosoknak? Képek, zene, miniatűrök, stb. Ki lehet nyomtatni és eléjük tenni a főgonoszról készült rajzot például. Tervezem, hogy készítek miniatűröket is, mivel azért a fizetésem másra is eltudom költeni, mint sok ezer forintot erre költeni. Például parafakorongokra fel lehet ragasztani kinyomtatott és kartonra ragasztott képeket a szörnyekről, és máris kész a miniatűr, én ezt tervezem. Remélem lesz rá elég időm.
Hát nagy léptékekben így készül az én kalandmodulom. Nagyon remélem, hogy mindenki jól fogja magát érezni, és sikerül egy igazi, feelinges szerepjátékot végigjátszani.

Conan, a barbár

Eredetileg moziban akartam megnézni, de most itthon tettem meg, így a végére érve nem is bánom, bár a 3D biztos sokat dob rajta, de rá is fér. Alapvetően egy nézhető film, ha az ember megbocsát neki pár dolgot.
Nekem az egész film nagyon steril. A helyszínek, a jelmezek mind mesterkéltnek és nem "természetesnek" hatnak nekem. Olyan se íze, se bűze érzésem volt végig.
A harc, sajnos, elég művi és még ügyetlen is. A vágások nem igaziak, nagyon nem sikerült szerintem élethűre. Pedig pont ez lett volna a film lényege. Kár érte.
Ez a kettő alapvetően eléggé meg is ölte a filmet. Pedig lett volna benne fantázia, nekem például Conan karaktere kifejezetten bejön, Jason Momoa ideális választás volt. Ő alapvetően meg is menti a filmet, mert életszerűvé teszi a barbárt. Nem lett túl hollywood-i, legalább a főhős nem.
Maga a történet fantasy standard. Van a fő gonosz, örök életre, világuralomra és "vééégtelen nagy hatalooom"-ra tör, ehhez feláldozna egy szép hölgyet, akit persze megment majd főhősünk. Semmi gond ezzel, semmi világmegváltás, csak akció. De könyörgöm, legalább akkor lett volna az a rohadt harc eltalálva!
Minden negatívum ellenére kellemes másfél órát jelent ez a film, de Schwarzi-t nem taszítja le a trónról. A régi technikák ellenére sokkal jobban ott van a feeling amögött a film mögött.
Hogy ki a jobb Conan? Szerintem kiegyezhetnek döntetlenben.
Úgy látszik, ha minőségi, lebilincselő fantasy filmet akarok, kell még egy évet várnom A hobbitra, és addig rongyosra nézni A Gyűrűk Urát.

Egy megtalált emlék

A napokban ütött szöget a fejembe egy emlék, ahogy ötleteltem a következő D&D mesémen. Úgy rémlett, hogy én gyerekkoromban láttam valami D&D alapú rajzfilmet, olyan 8 éves koromban talán. Most rá is kerestem, és tényleg volt ilyen film, emlékszem, még anno videotékából kölcsönöztük ki szüleimmel a részeit! És természetesen fent van mindenki videómegosztóján. A neve sem túl bonyolult:
Dungeons and Dragons
Azt hiszem nosztalgiázok kicsit...

Újra itt

Nos, sikerült hazatérni Londonból, lassan be is érem magam a munkával, és a Skyrim-et is kipróbáltam. Azt hiszem most már van egy kis időm ide is írni.
Úti beszámolót mellőzöm, összességében életem nagy kalandja volt ez az út, mivel eddig még sosem voltam külföldön. Már meg is van márciusra az újabb repülőjegy, kell a repeta. Így is nehezen jöttem haza, kis híján kint felejtettem magam. Az azért durva, hogy a fontot 345 HUF-ért vettem indulás előtt pár nappal, és a héten láttam, hogy azóta már 375-re nőtte ki magát. Örülnék, ha márciusra csoda történne...
A hétvégén meg is volt alakuló ülésünk, hosszú torporból úgy néz ki feltámad a Vampire játék újra nálunk. Rögtön két karakteren is gondolkodhatok, mivel ketten is kedvet kaptak a meséléshez. Kezdünk egy laza Victorian Age játékkal, alap szituáció: egy öreg megbízza a kotériát, hogy egy idegen városban védje meg az érdekeltségeit. Ez leginkább gazdasági, így szociálisabb karakterekre van szükség, felső 10.000, szakember, stb. koncepcióban. Ide még semmi ötlet, bár egy régi karakterem pont illene ide, nem akarom szegényt másodszor is feltámasztani.
A másik modern kor, ancillákkal. Helyszín: Birmingham, Alabama. Érdekes infó a városról, hogy ez otthonom, Székesfehérvár testvérvárosa. A kotéria összetartó erejét egy titkos társaság és a városban található mágikus fókuszpontok adják. Ebből érződik is, hogy kicsit misztikus/intrikus lesz a kaland, mert természetesen egy új hercegnek köszönhetően jó pár ilyen gócpont a mi új területeinken kívül esik. Így a motiváció is megvan amellett, hogy a régi hatalmunkat visszaszerezzük a város felett. Ide már van koncepció, majd ha kidolgoztam, valószínűleg kiteszem ide is.
Maga a rendszer Masquerade/Requiem hibrid lesz. Régi klánok, új szabályok. A Victorian Age lesz a tesztüzem ezen a téren, remélhetőleg pár héten belül belevágunk.
Karakter előtörténet írás után meg majd visszatérek a kelta krónikához, annak indítása valószínűleg az új évre esik majd.

Madame Tussauds - London

Pénteken éjjel sikeresen megérkeztem Londonba, és sikeresen túléltem életem első repülőútját. Érdekes dolog ez a repülés, még nem döntöttem el, hogy tetszik-e vagy sem. Talán majd a visszaút után...
Vasárnap a Madame Tussauds panoptikumban jártunk, bár a két órás sorban állás annyira nem tetszett. Mindenesetre az élmény bőven kárpótolt a hosszú szobrozásért, meg azért a két órából egy órán át, amikor már fedett részen voltunk voltak "miniattrakciók", amikkel el lehetett szórakozni, amíg sorra kerültünk. Volt a panoptikumnak egy "Scream" névre keresztelt, elvileg ijesztő rész is, én ehhez képest, mint egy turista a sétálóutcán gyalogoltam végig rajta. Másnak jobban bejött a dolog, jó páran sikoltoztak rendesen, én inkább érdekesnek találtam. Mondjuk a koncepció az volt, hogy egy börtönrészen sétálunk végig, és a "rabok" rohangálnak fel-alá, elénk ugranak, üvöltöznek, hasonlók. Az nagy pozitívum, hogy élő emberek voltak itt az "őrült rabok". Szóval végig villogó fényben és hangzavarban mentél, ami nekem annyira nem félelmetes, mint egy jól felépített, kísérteties és hátborzongató hely, ahol alapvetően csend van. Majd talán csütörtökön a London Dungeon. Na az elvileg kemény. Kíváncsian várom!
A panoptikumra visszatérve: elképesztő érdekes érzés híres emberek abszolút élethű másolatával lefotóztatni magad! Volt Marvel szuperhősös rész is, a végén 4D kisfilmmel, az is nagyon állat volt, életemben először voltam 4D moziban.
És a végére egy kép a sok közül, magával az Egyesült Államok elnökével:

Dragon Age - Hirtelen halál

Angliai kiruccanásom előtt, a KM engedélyével akkor egy prózaibb összefoglaló a tesztkalandról:
Benok, az Avvar harcos férfivá avatásához hősi, komoly tettet kellett, hogy véghez vigyen a törzs területén kívül, így került Ferelden fennsíkos területeire, ahol útját két elffel kötötte össze. Nevüket igazán nem jegyezte meg, nem ízlett nyelvének az idegen hangzás. Egy ereklyét bíztak rájuk a Káptalan képviselői, hogy juttassák el Völgyzúgó városába, ahol egy új katedrális épül. Már közel jártak a városhoz, de rájuk esteledett, elővigyázatosságból őrt állítottak, elsőként pont Benokra került a sor. Majd felébresztette a pagonyelfet (másik társa egy koszos városból jött), és nyugovóra tért. Álmából előbbi verte fel, jelezvén, hogy valakik közelednek feléjük, és nem békés szándékkal. Így hát az ifjú harcos megragadta kétkezes kardját és két öles lépéssel az elfek és a haramiák közé került.
Viszont a pagonyelf máshogy gondolta, és elrohanva Benok mellett rárontott a banditákra. A "barbár", ahogy az elfek nevezték, nem akart lemaradni, hangos csatakiáltással rárontott a legközelebbire. Első igazi harca lévén első két csapása nem talált célt, ám a harmadik támadás már súlyos sebet ejtett ellenfelén, majd rögtön a csapás után egy számszeríj lövedéke állt meg a fickó szemében a városi elf jóvoltából.
- És most hagyjatok aludni. - morogta Benok és visszafeküdt aludni.
Viszont a pagonyelf úgy érezte, hogy komolyabbak a sérülései, és mindenképp el akarta látni. A harcos ezt egy visszakezes pofonnal díjazta, a hosszúfülű orrából apró vérpatak indult útnak.
- Én szóltam...
Másnap az úton tovább haladva templomosok hullájára bukkantak, halálukat nem fegyverek, hanem tűz okozta. Miután mindent tüzetesen átvizsgáltak, de nem találtak használható nyomot, kissé furcsállkodva mentek tovább hőseink.
Estére megérkeztek Völgyzúgóba, látták a még befejezetlen katedrális körvonalait az ég felé nyúlni az alkonyi égen. El kellett ismerni, ha kész lesz, impozáns látványt fog nyújtani, ahogy a város fölé tornyosul a hegyoromról, ahová építették.
A csapat már nem akart felzarándokolni oda, így a főtéren lévő fogadóban szálltak meg. A törp kocsmárostól megtudták, hogy a templomosok, akiknek a hulláját megtalálták, egy boszorkánymestert kísértek a Kör tornyába. Ezekért a harcosokért a "Szentanya" küldetett, mikor tudomására jutott, hogy ki is valójában az új javas ember. Sikerült is elfogni, otthona azóta üresen áll. De ezek szerint sikerül kiszabadulnia...
Kényelmesen eltöltötték az éjszakát, majd reggel útnak indultak, fel a hegyoldalba vájt úton. Legnagyobb meglepetésükre egy árva lelket sem találtak a templomnál, kopogtatásukra senki nem felelt.
Kicsit megzavarodva tértek vissza a fogadóhoz, ahol a kocsmáros elmondta nekik, hogy márpedig lennie kell ott embernek, hisz' a "Szentanya" sosem hagyja el büszkeségét, az épülő katedrálist. Viszont az építője itt szállt meg a fogadóban, kottyantotta el. Benok felment az emeletre, és "begyűjtötte" az ifjú, kicsit páváskodó építészt. Tőle megtudták, hogy már pár napja nem ment fel dolgozni, és nem is küldtek érte.
Hőseink immár fegyverrel, felszerelkezve tértek vissza a hegyoromra. A kopogtatásra továbbra sem felelt senki, bentről pedig valami léptek zaját vélték kihallani az elfek. Benok megunván a várakozást hátrált pár lépést, és nekirohant az ajtónak, gyakorlatilag bedöntve azt. A főhajóban két csontváz téblábolt, az ifjú Avvar lendületből lerohanta az elsőt, egy suhintással majdnem kettészelve. Második csapására pedig szanaszét gurultak az öreg csontok. Mindez alatt társai is végeztek a másik élőholttal.
A hajó végében három ajtó nyílt: egyik egy raktárhelyiségbe, másik a "Szentanya" szobájába, ahol találtak egy naplót, Benok nem fordított rá túl nagy figyelmet, a pagonyelf csak belelapozott, és eltette a könyvet az iszákjába. A harmadik szintén valami raktárféleség lehetett a kegytárgyak számára, ott megint néhány csontváz várta őket, ezek már komolyabb erőt képviseltek, meg is viselte a csapatot a harc. Mindezek ellenére Benok magabiztosan lépett az innen a kriptába levezető lépcsőkre.
A lépcső egy nagyobb terembe vezetett, több mint fél tucat csontvázharcos várta őket. Ekkora túlerővel már nem bírtak, fokozatosan hátrálni kényszerültek és közben újabb és újabb sebeket szereztek. A pagonyelf hamarosan halálos sebet kapott, haldoklott, a városi elf vonszolta hátrébb, és próbált felfelé hátrálni a lépcsőn. Benok hátrapillantott társaira, majd megszorítva hű kardját, velőtrázó csatakiáltást hallatva az élőholtak közé vetette magát. Az első csontvázat egy ütéssel kettévágta, és azzal a lendülettel egy másikat súlyosan megrongált, de aztán több halálos szúrás és vágás zúdult az ifjú harcosra, és pallosa csörömpölve fordult ki élettelen kezéből...

Egy kis hangulatzene a krónikámhoz

A kelták kiáltása

Kíváncsi vagyok, hogy valaki ismeri-e, én nagyon szeretem, egyik oka, hogy rákaptam arra, hogy kelta világban meséljek...
Hasonlókat szeretnék összeválogatni, és halkan mehet mesélés közben, remélem jó fogadtatásra talál majd a játékosoknál az aláfestés!

Hardcore-szülők lehetnek...

Dragon Age - tesztkaland

Tegnap este megejtettük első (de bizton állíthatom, nem utolsó!) Dragon Age játékunkat. Én most mint játékos vettem részt benne, meg is halt a karakterem a végén. De erről bővebben kicsit később.
A karaktergenerálás szerintem pofonegyszerű, rendben, így elsőre lassan ment, de nagyon adják magukat a dolgok minden téren így szerintem egy nagyon jó kis szabályrendszerre bukkantunk. És elképesztően halálosra, ilyen könnyen még egy rendszerben sem amortizáltak le minden egyes harcban!
Az én karakterem Benok, az Avvar harcos lett. A jeges hegyekből érkezett barbár, aki férfivá éréséhez valami hősies tettet kell végrehajtson és bizonyítékát vigye törzséhez. Sablonsztori, de egynek jó volt, élvezetes volt barbárt játszani, szerintem elég jól kijátszottam a kitalált személyiséget. Bizonyításvágy, kis távolságtartás a többiektől, de bajtársiasság is ott volt (ebbe is haltam bele).
A történetet most nem részletezném, mivel nem én meséltem. Csúfosan elbuktunk a küldetésen, a három karakterből kettő meghalt. De így jár az, aki sérülten továbbmegy, amikor nyilvánvaló a végkimenetel... Nem olvastunk végig egy naplót (ejnye, ilyen se volt még! Bár az én karakterem nem tudott olvasni, így nem hozta lázba, hogy mi áll a naplóban...), amiből persze sok fontos információt megtudhattunk volna és abba a csatába se kellett volna így belemenni, amiben halálunkat leltük. De ez egy ilyen játék volt.
Összességében nekem kifejezetten tetszett a rendszer. Gyors, frappáns, kevés kockás, halálos. Talán kicsit túl halálos. De hát kétkezes karddal és pajzs nélkül mit vár az ember...
Úgy döntöttem, ez a rendszer sokkal jobban illik a keltás krónikámhoz, aminek részletei kezdenek egyre jobban alakot ölteni. Egy feladat lesz a rendszerhez: új hátterek megalkotása, vagy legalábbis az itteniek átalakítása. De nem hiszem, hogy túl sok munka lesz, konkrét ötletekkel szépen össze lehet rakni, érezni lehet a kész háttereken az irányvonalakat tisztán, így ennek mentén szerintem könnyen építhetők újak.
Folytatása következik, bár nem tudom, mit játszunk legközelebb. Talán egy újabb KéM kaland kerül lemesélésre, addig amíg a kelta krónika elkészül. Vagy leülünk egyet kockát csörgetni és DnD 4th Edition. Majd alakul, mindenesetre most három hét szünet következik, mert én október 28. és november 7. között a ködös Albionban tartózkodom, meglátogatni szívem hölgyét. Addig pár gondolkodós poszt, esetleg ötletek lesznek itt terveim szerint.

Kard és Mágia kaland - ahogy a mesélő látta

Mint mesélő, nagyon élveztem a játékosaim által két játékalkalom alatt teljesített kalandot. Különösen a második ülést, ahol úgy látszott, hogy mind rákaptunk a játék ízére, és szerepjátékkal és pörgős harcokkal egy jó dinamikát sikerült fenntartanunk. És ami nálunk ritka dolog, hogy az ülés közben alig ment félre a játék hülyéskedéssel, vagy off-beszélgetéssel.
Azt mondhatom, hogy hosszú idő után kimondottan élveztem a mesélést. Az utóbbi időben, amikor meséltem, nagyon sok volt a holtidő, amikor arra vártam, hogy vajon a játékosok mikor veszik észre magukat, sokszor hangzott el a mondat: "Ha engeditek, folytatnám..." Ezúttal nem is nagyon volt ilyen szakasza a játéknak, a srácok figyeltek, gondolkodtak, és ahogy láttam, ők is élvezték a történetet.
Ez volt a feeling része a visszatekintésnek. Most egy kis technikai háttér:
A csapat 2. szinten kezdte a történetet. Mivel hárman voltak, és nem terveztem nagy ellenség-dömpinget, így egyértelműen kevés TP-re számíthattak volna. Vagy a küldetésért járó TP lett volna aránytalanul sok. Így végül gyakorlatilag úgy zajlott a TP-osztás, hogy: "Akkor kaptok most annyi TP-t, amennyi a szintlépéshez kell." Tökéletesen is ment így a dolog, két szintlépés benne volt mindenki részéről, 4. szinten zárták a történetet.
Az ellenségekről: a KéM Kincsek és Szörnyek könyvéből a következő lények kerültek be: farkas, farkasember, zombi, juju zombi és ghoul. Az Elátkozott Bárd a következő statisztikákkal bírt alapból: 6d8 HP, 17 VO, +8 támadás, d8+3 sebzés. A többi statisztika lényegtelen. Az életerő-dobás jól sikerült, 34 HP-t kapott.
Különdíjas ötletek is születtek a játékosoktól, volt amit reméltem, hogy rájönnek és voltak jó spontán ötletek is. Edj'frenk játékosa a végső csatában a porított feketeürömöt az Elátkozott Bárd arcába fújta, ami mérgező hatású volt rá nézve, ezzel -1 VO, -2 támadás és d6 sebzést okozva ellenfelüknek. Jó gondolkodás volt a szertartás során a szétszórt elhelyezkedés, mindent jól beláttak, gyorsan reagáltak az eseményekre. A talált vasfegyverek megtartása is jó ötlet volt, bár ezt reméltem, mert kicsit hangsúlyoztam e fegyverek szokatlanságát sikeres próba után.
Elvesztettem szüzességem karakterhalál terén, a történet vége felé ugyanis a félork barbár elhalálozott a vérmesterrel folytatott csata során. Meg kell mondjam, dramaturgiailag is tökéletes lett: a vérmester harmadik támadása a körben harapással, kritikus találat. Így gyakorlatilag leharapta a fejét. A végső csatára a játékos elkészítette új karakterét, dobásai alapján egy varázslót (bár az a dobássorozat majdnem bármihez jó lett volna...), ő volt a kapcsolattartó embere.
A harcok után a kincs általában d4 arany és d6 vagy 2d6 ezüst volt, bár a pénznek ezúttal sok szerep nem jutott az alapvető kiadásokon kívül. Varázstárgyak nem voltak, illetve a végén, az Elátkozott Bárd kardja, de hát azzal már nem sokra mentek, mivel lezárult a történet.
Következő állomás: a kelta hangulatú krónika kidolgozása. A bonyodalom már megvan, a történet hozzá félkész, lassan nekiállok alaposabban kidolgozni.
Valószínűleg egy-két hónapig nem kerül terítékre még, jelenleg Dragon Age a betervezett következő tesztjáték, mivel azt még nem próbáltuk, és "hyperman25" szerint ideális rendszer lenne a történetemhez.

Kard és Mágia 02. - második ülés

Ezzel a második üléssel nagy meglepetésemre le is zárult a történet, sikerült rajta végigérni egy laza alig hat órás üléssel. De először a történet:

Hőseink a délután folyamán visszakapták immár ezüstözött élű fegyvereiket, majd elmentek lepihenni, hiszen megígérték az Elátkozott Bárdnak, hogy éjjel segítenek neki a közeli temetőben tanyát vert élőholtak kifüstölésében, akik a bestia áldozataiból lakmároznak. Le is szállt az éj, egy rejtélyes szellemkéz kopogtatott a csukott ablaktáblán, a főtéren pedig két hatalmas ordas várta őket. Ebben a társaságban értek a temetőkapuhoz, ahol rögtön zombik rontottak rájuk, köztük egy Juju zombival. Végül ha nehezen is, de győzedelmeskedtek az élőholtakon, és bár a két farkas elpusztult a csatában, a szellemkéz a végén meggyógyította őket, ezzel nagyjából minden energiáját elhasználva. Így léptek be az egyetlen kriptába, ahol egy leszakadó lépcső után újabb zombik, és egy ghoul várta őket. Ezek a lények már jóval kevesebb gondot okoztak a már jóval óvatosabb csapatnak, a ghoul tudásából csak egy félresikerült karmolásra futotta, mielőtt az íjász ezüsthegyű nyílvesszője megállapodott a szemgödrében. Az élőholtaknál furcsa fegyvereket találtak: ötvözetlen, mégis meglepően jó állapotban lévő vasfegyvereket. Ki tudja, hasznos lehet még...

Így hát fáradtan bár, de győzedelmesen tértek vissza a fogadóba, és hajtották álomra a fejüket. A másnapot semmittevéssel töltötték, várták az esti szertartást. Nap közben odajött hozzájuk a szőke lány, akivel először találkoztak és egy furcsa csomagot adott nekik, még furcsább szavak kíséretében: "Yvorl mágiáját megtöri a vas..." Egyelőre nem nagyon tudták mire vélni e mondatot, mint ahogy azt a zsák őrölt növényt sem, amit a lány a kezükbe nyomott, őrölt feketeüröm volt benne.

Este a szertartás során felvette alakját a fenevad, a falu kovácsa volt a vérfarkas, és a gyanú szerint kedvese is, a "szőke lány", mivel az Elátkozott Bárd egy dobótőrrel a csata elején megölte. A három kalandozónak nem lehetett ellenfél a bestia, aki halála után visszaváltozott emberi alakjába. A falusiak között kisebb vita alakult ki, hogy jár-e nekik tisztes temetés, végül Edj'frenk szavait megfontolva elégették és rendes végtisztességet adtak a holtaknak. Visszatérve a fogadóba a vérmester gyilkos árnyai vártak rájuk, de sikerrel legyőzték őket is, bár Edj'frenk majdnem otthagyta a fogát. Így a következő kérdéssel a fejükben tértek nyugovóra: de ki is a vérmester?

Erre a választ másnap reggel kapták meg. A falut tanácsa tőlük kért segítséget, hogy elpusztítsák az Elátkozott Bárdot, hiszen csak ő lehet az, hiszen farkasokkal cimborál! A kalandozók vonakodtak segíteni, közben betoppant a dalnok is, és végül szó szót követett, majd felfedte magát a vérmester, a falu mesterdalnokának fogadott lánya! Megidézett két szolgát az árnyakból, erőtérrel kizárta az Elátkozott Bárdot, így hőseink csak egymásra számíthattak. Hatalmas küzdelemben végül diadalmaskodtak, a vérmester halálával az árnyalakok is szertefoszlottak. Sajnos a félorkon már nem tudtak segíteni, mert a csata hevében a vérmester gyakorlatilag leharapta a fejét.

Megmaradt két hősünk megunva ezt a falut az Elátkozott Bárd oldalán elindult Bregon városa felé, ahol eredeti küldetésadójuk kapcsolattartója várta őket. Mivel már jó ideje késtek, ezért a kontakt elküldte eléjük egyik jó emberét, egy varázslót, hogy derítse ki, miért késnek a kalandozók? Az út felén találkoztak össze és folytatták együtt útjukat. 

A következő este az Elátkozott Bárd elárulta nekik valódi nevét. Ő volt Traxian, Yvorl által örök életre átkozva, hogy küzdjön népéért az élőholtakkal és az emberekkel szemben. Belefáradt már a létezésbe, és remélte, hogy ezek a férfiak méltó ellenfelek lesznek számára és talán elhozzák az áhított megnyugvást. Végül reménye beigazolódott, és egy utolsó, gúnyos mosolyt villantva az ég felé, kilehelte a lelkét. "Kibabráltam veled, Yvorl..."
Másnap reggel, mikor a csapat felébredt, az Elátkozott Bárd holtteste helyén egy borjú nagyságú farkas teteme feküdt. Ő volt Traxian, avagy az Elátkozott Bárd. Yvorl-hoz fohászkodott, hogy adjon neki erőt megvédeni népét, de ezzel az erővel átok is járt. Emberi alakban kellett járnia a földet, soha megnyugvást nem lelve az örök pihenésben mindaddig, amíg arra érdemesek ebben a kegyben nem részesítik.

Ide a szerencsés kockámat!

True Blood Season 4.

Hatalmas nyári elmaradásom pótolom az utóbbi napokban, nekiveselkedtem a True Blood negyedik szezonjának is. A posztírás pillanatáig 7 epizódon vagyok túl, ez még a mai nap során 8-ra hízik.
Meg kell mondjam, nagyon pozitív csalódás nekem ez az évad. A tavalyi cselekményért jórészt nem voltam oda, az idei viszont eddig elismerő hümmögéseket váltott ki belőlem. Szépen kavarják a dolgokat, kellemes csavarokat tálaltak, már rögtön az elején is (kérem szépen, Bill ekkora játékos?).
Igazából, ha nem dolgoznék, és nem lenne millió dolgom minden nap, akkor ez az évad nálam maximum két este alatt végigpörgött volna, így marad a kb. egy epizód/este lebontás. Annyi baj legyen, így még egy kicsit érdekesebb is!
És újra kedvet kaptam végre egy jó kis WoD-ot játszani, akár halandókkal, akár vámpírokkal. A többi verzió nekem nem zsánerem, de most ebből a kettőből bármelyiket bevállalnám, de ezúttal játékosként.
Tényleg, ha már WoD, és ha már blog... Ha megtalálom, felteszem legjobban sikerült karakterem előtörténetét ide. Életem eddigi legjobb szerepjátéka fűződik hozzá, sok munkám volt az előtörténetben, ami magában 7 oldalra rúgott. Utána jó pár játékülés eseményeit megörökítettem, folytatva a karakterem előtörténetét, az ő szemszögéből leírva az eseményeket. Szóval, ha megvan még, akkor egy kisebb novella kerül fel a jövő hét során ide, kíváncsi leszek a véleményekre!

A kelta hangulatról

Rögeszmém lett ez a kelta típusú kaland. És mivel ezt a blogot mesélői műhelyként aposztrofáltam, így hát most oda is ülök az "esztergapadhoz"...
Alapvetően a zene ihlette meg bennem ezt a settinget, mint azt már előzőleg leírtam. Most kicsit magáról a világról lesz szó, hogy milyen környezetet képzelek el a meséléshez.
Maga a táj: alapvetően nagy, zöld mezők, dús haragoszöld erdők, sziklás-füves-cserjés fennsíkok képe elevenedik meg előttem. Az időjárás hol esős, hol borongós, de tiszta, hol ködös, néha-néha a nap is kisüt. Igazi skót táj. Nem szeretnék város hátán várost, így maga a helyszín egy nagyobb városból fog állni és sok kisebb faluból. Talán a Witcher PC-játék illusztrálja legjobban az elképzeléseim.
Itt lenne sok kis apróság, ami ötlet forrása lehet, a játékosoknak is bizonyos mértékig szabad kezet adnék, hogy hogyan akarják alakítani a dolgokat, vagy legalábbis így megtudnám a hozzáállásukat a dolgokhoz, így könnyebb lenne személyre szabott kampányt mesélni nekik. Mindenképp a fő szál a városhoz kapcsolná őket, de innen kisebb kirándulásokat tehetnének a környező helyekre, sőt akár egy másik nagyobb városba is elsodorhatja őket a sors. Persze ezek csak tervek, most gyakorlatilag leírogatom csak az ötleteim...
Másik sarklatos pont most nálam, hogy nem szeretnék nehéz vértet látni a krónikában. Mert ez alapvetően fantasy környezet, nem tervezek páncélos angol lovagokat szembeállítani William Wallace hazafiaival. Alapvetően bőrvértekben gondolkodom, esetleg láncvértek, többet nem nagyon. A fegyverzet téren már mehet bármi szinte, az teljesen rendben van.
Rendszer téren kicsit változott az álláspontom. Alapvetően a Kard és Mágia elsőre jónak tűnt ide, de végül lehetséges, hogy a Dragon Age RPG szabályrendszerét ültetjük át ebbe a krónikába. Ott a páncélok nem a védelmet növelik, hanem sebzést nyelnek el, és igen, itt bizony egy-két erőteljes vágás könnyen halálhoz vezethet. Éppen ezért, kicsit úgy kell majd terveznem a cselekményt, hogy könnyen bele lehessen vonni új karaktereket az elhasználtak helyére. Nem tervezek azért nagy intrikálós sztorit, de sablon menj-ide-szerezd-meg típusúakat se. Majd az lesz a setting megalkotása utáni lépés...

Kard és Mágia 01. - az első ülés

Nos, tegnap este bele is csaptunk a lecsóba, hogy stílusosan fogalmazzak, mivel Fehérváron most hétvégén tartották a lecsófesztivált. Milyen kár, hogy nem szeretem...
Szóval, sikerült elkezdeni a kis történetet, mégha kicsit döcögősen is indultunk. A házigazda miatt laza két órás késéssel tudtunk csak odamenni a tett helyszínére, és ezért egy elég rövid játékra futotta csak, mivel ma dolgozni is kellett. A karaktergenerálás gyorsan ment, így a következő csapat állt össze: egy félork barbár, egy ember tolvaj, és egy ember íjász. Kellemes csapat, mindenki 2. szintről indult.
A cselekmény röviden, ameddig eljutottunk:
Hőseink nem épp a legjobbkor megérkeztek Avidia falujába, ahol egy rejtélyes fenevad szedi áldozatait. Kezdetben foglyokként tartózkodtak a falu egyetlen fogadójának egyik bedeszkázott ablakú szobájában, mígnem kiderült, hogy ők nemigen lehetnek az, amit a falusiak kerestek, mert a bestia újból lecsapott. Ekkor nyomozásba kezdtek az új halálesetek körül, és találkoztak egy rejtélyes dalnokkal, akit mindenki csak  az Elátkozott Bárdként ismer. Ő egy gyors próba után meggyőződött arról, hogy tényleg, nem ők a bestia, így elkezdhettek tervet kidolgozni, hogyan fedjék fel a fenevad kilétét. Végül egy szertartást hívnak össze, amin minden falusinak részt kell venni, és akkor a falusiak ősi balladájának hangjára színt kell valljon a beste. A csapat kiderítette, hogy egy vagy több vérfarkassal állnak szemben, és a rejtélyes vérmesterrel, aki az átkot terjeszti szerencsétlen áldozatok között. Így hát beezüstöztetik fegyvereik élét a falu kovácsával...
Eddig jutottunk a történetben dióhéjban. Akinek estleg ismerős a sztori, joggal gyanakszik, valóban loptam a történetet, mert nem akartam sokat szórakozni egy "kísérleti kalanddal", ami pusztán arra szolgál, hogy felmérjem a terepet egy estleg nagyobb lélegzetvételű mesélésre. Ez a kaland egy régi Kaland Játék Kockázat kiskönyv konvertált változata, nevezetesen Jim Caldwell tollából A fenevad nyomában címűé.
Egyelőre extra kommentárt nem fűzök a dolgokhoz, hogy én hogy ítélem meg a játékosok teljesítményét, majd a végén próbálom pontokba szedni a pozitív és kevésbé pozitív meglátásaim. De eddig maga a rendszer nagyon bejön, kevés a szarozás a szörnyekkel, kidobom a HP-jüket (imádom ezt a módszert!), azt' mehet!
Folytatás nagyjából két hét múlva, addig pár egyéb dolgot próbálok meg fejtegetni itt.

Mel Gibson, Gerralt of Rivia és Michael Flatley

Hogy mi a közös a fenti három úriemberben? A kelta motívum. Az utóbbi napokban kalandírogatás közben valami aláfestő zenét akartam hallgatni, akkor kezdtem el keresgélni kedvenc videómegosztó portálunkon "celtic music" címszóval. Ki is dobott jópár találatot, véletlenszerűen sokfélébe belehallgattam, és szép lassan elvarázsolt ez a zene. Hegedű, duda, dob, és még mit tudom én milyen hangszerek, szöveg nélkül, ideális aláfestő zene lenne egy krónikához! És a zene hatására szép lassan megelevenedett előttem egy gyönyörű, hegyes-dombos-felföldes táj, kis falvakkal, egy nagyobb kőfallal körülvett várossal, szakállas, hangos, irgalmatlan nagy fegyvereket suhogtató tagbaszakadt úriemberekkel...
Nos, hát ez megragadta most a gondolataimat, erre a környezetre szeretnék majd egy kellemes kis játékot kidolgozni, a rendszer még megfontolás tárgyát képezi, de ha bejön a holnapi KéM, akkor rendszernek tökéletes lesz. Leginkább a hangulatra szeretnék alapozni, ezért teszek még egy próbát azzal, hogy aláfestő zenét próbálok alkalmazni. Eddig egyszer volt ilyen meséléseim során, egy Vampire krónikámnál, nem is lett rossz szerintem, kellemes hangulatot teremtettek a válogatott zenék. Remélem sikerül hasonló hatást elérnem pl. a Cry of the Celts című zenével, miközben a táj szépségét ecsetelem játékosaim felé, Arany Jánossal vetekvő részletességgel...
De első most a holnapi kezdésű sztori. Nagyjából 5-6 óra lesz az ülés hossza, amiből szerencsés esetben lesz 2-3 óra tiszta játékidő. Azalatt nem fogjuk a világot megváltani, de kezdésnek jó lesz, talán a tervezett cselekmény harmadáig elérünk. De hát mesélő tervez...

Miért Kard és Mágia?

Nagyjából jövő hét vége magasságban összehozunk újra hosszú idő után egy játékot. Ha minden jól megy és ráér mindenki, akkor Kard és Mágia lesz terítéken.
Én szorgalmaztam a dolgot, hogy az utóbbi idők Star Wars "monotóniáját" törjük meg, és szívesen mesélek valami fantasy-t. Ekkor kezdtünk el gondolkodni, hogy akkor oké, de milyen rendszerben? Végül a KéM mellett tettük le a voksot. Miért?
Mert egyszerű. Nem fél óra a karakteralkotás (alsó hangon!). Kidobod az értékeket, hozzárendeled a kasztot, közben amíg írogatod be a statisztikákat szépen kigondolod, hogy az értékek milyen karaktert takarnak. Nincsenek "powerek", nincs 123 féle képzettség, nincs ilyen bónusz, meg olyan feat, csak a "nyers" alapja a karakternek. Hogy élő legyen? Találd ki, hogy milyen az ember (?) a számok mögött. Ne a képzettségek, vagy a tápok határozzák már meg, hogy most a karakter kapzsi-e, vagy iszákos, vagy mondjuk mérhetetlenül utálja az elfeket. Ha azt akarom, lehet akármilyen a kedves játékos karaktere, úgyis megdöglik! Ha meg azt akarom, hogy a cselekmény domináljon, akkor úgyse azt fogom forszírozni, hogy az a +1 támadás számítson élet és halál között...
A sztori fejben gyakorlatilag kész, még papírra kell vetni, térkép, troubleshooting, aztán mehet. A játékosok helyben összerakják a karaktereket, 15 perc alatt, és kezdhetjük is az elvileg sztoriorientált mesét. Persze a kockacsörgetés sem fog elmaradni.
Előre láthatólag olyan 2-5 játékalkalomra számítok a történet kapcsán, függően attól, hogy mennyire tudunk előrefelé haladni a cselekménnyel, mennyire folyamatos a játék. Mert néha bizony nem az. Annyira nem, hogy volt olyan Victorian Age Vampire sztori, amikor a birtok kapujától a kúria ajtajáig 3 óra alatt értünk el, és közben a társaság kicsit kapatos is lett. De hát így jár az, aki buli előtt ül le szerepezni kicsit!
Aztán ha bejön a játék, és a feeling mindenkinek, akkor bevállalom egy hosszabb kampány lemesélését is akár, de elsőre mindenképp egy rövidebbet tervezek, hogy le tudjuk zárni a dolgot és ne maradjon félbe újabb sztori.
Már várjuk jóbarátommal, hogy a másik két játékos hogy fogadja a viszonylag új játékot (eddig egyszer ültünk le KéM-t játszani, két éve kb.), és ha bejön, akkor úgy érzem, egy kis időre el fogunk veszni ebben a rendszerben.
Még egy apró záróakkord: nem Fomalhaut világán fogunk játszani, mert nálam nem fér meg egymás mellett a sugárfegyver és a pallos (na ezért nem is vittem végig a Might and Magic 6-7-et!), valamint én csak egy "standard fantasy környezetben" tervezek mesélni, konkrét világ nélkül.
Beszámoló a játékról az első ülés után, mesélői alapon, a történet lezárultával pedig némi kiértékelés, hogyan éreztem magam a mesélés közben, mit láttam jónak, mit nem.

Előszó

Miről is lesz itt szó?
Hát elég sok mindenről, már ami a szerepjátékot illeti. 26 éves leszek, nagyjából 10 éve játszom ezt a kellemes órákat hozó játékot, és már jó pár éve ugyanaz a társaság ül le az asztal mellé, szóval összeszokott csapatról beszélhetünk.
Én hol mesélőként, hol játékosként funkcionálok, előzetes egyeztetés alapján, így mindkét szemszögből lesznek itt posztok egy-egy játék előtt/után. Plusz még egyéni véleményem is megjelenik olykor külön bejegyzés formájában, ha épp szöget üt valami a fejembe. És még ami éppenséggel foglalkoztat, az úgyis bekerül, majd meglátom...
Elég sok stílust kipróbáltunk már, nagyjából hangulati alapon játszunk, hogy kinek mihez lenne éppenséggel kedve. Így amik terén már kipróbáltuk magunkat:
MAGUS - ezzel kezdtük, és térünk vissza valamelyik rendszeréhez időről időre. Még mindig nem döntöttük el, hogy melyik verziót tartjuk a leginkább játszhatónak...
WoD: Vampire the Masquerade - ha egy kis modernségre és sötétebb világra vágyunk. Mostanság egy befulladt Szabbat krónika kivételével nemigen vesszük elő.
D&D 4th edition - volt másfél év, amikor kizárólag ezt játszottuk. Kellemes kis stratégiázgatások, és röhögések kísérték, aztán rájöttünk, hogy a harcok kissé hosszúra nyúlnak, a párbeszédek egyre rövidebbre, így váltottunk.
Kard és Mágia - egyszer kipróbáltuk, alapvetően bejött, csak egy ember nagyon megutálta, mert nem lehetett órákat gondolkozni egy karakteren (és itt csak a statisztikáit értsétek, előtörténetről álmodni se szabad) és még ráadásul tápolni sem lehetett. Nos, vele már nem játszunk... Most tervezünk újra nekifutni.
Star Wars Saga Edition - rossz tapasztalattal indultam itt, két játékostársam a szerencsés karaktergenerálással gyakorlatilag használhatatlanná tették a karakterem. Végül is mi értelme a Jedi Consular karakternek, ha mindkét társának magasabb a Wisdomja, és még szinte ugyanazokat a Force Powereket is használják? Azóta újra nekifutottam már párszor, kezdek visszatalálni hozzá. Itt köszönthettünk egy új játékostársat, akiről évekig azt hittük, hogy ő aztán sosem fog majd hatoldalúnál különböző kockát a kezébe. Úgy látszik, átállt a sötét oldalra.
Song of Ice and Fire RPG - nálunk csak TéJD. Egy házgenerálás után befulladtunk, újraélesztés folyamatban.
Szóval, alapvetően ezen világokkal kapcsolatosan lesznek itt fellelhetők gondolatok, élménybeszámolók, miegymás.
Meglátjuk mi lesz belőle...