2012. április 15., vasárnap

AD&D - Elfeledett Vizeken: Horgonyt fel!

Múlt hétvégén belefogtunk eddig készítgetett AD&D kampányomba, ami az Elfeledett Vizeken fantázianevet kapta (Forgotten Realms után szabadon, bár tuti, hogy ezt az elnevezést is hallottam már valahol). Kimondottan jó hangulatú, és élvezetes játékra sikeredett szerintem, és játékosaim szerint is, most megpróbálom visszaadni valamelyest a hangulatot a beszámolóval:

A még nem ismert hősök:

Irui - félelf harcos-tolvaj, hölgyek szívének szakértője, vidám fickó.
Xenian - ember energiamágus, udvarias, ám megköveteli a tudásának és művészetének kijáró tiszteletet.
Gloin - törpe harcos-pap, különc, törpe létére Aqueia istennőt tiszteli, várja a tenger.

A kaland Epsum kis kikötővárosában kezdődött. A mintegy 300 állandó lakost számláló városka rendszresen otthont ad még további száz átutazónak is, kik többnyire az itt horgonyzó hajó szomjas matrózai, de a szárazföldről is érkeznek ide utazók, hogy különböző indokokkal vízre szálljanak. Epsumnak két fontos kocsmája van, egyik egy egyszerű ivó a kikötőben, mely a Rumos Zátony névre hallgat, a másikat pedig, amely fogadóként is szolgál a Dolgos Koboldhoz címezték. A városka híres egyedi termékéről, a pikkelyselyemről, mely nem más, mint kelmére varrt lakkozott halpikkelyek. Módos dámák, színészek, vagy csak eleganciára vágyó emberek előszeretettel vásárolják. Pelor és Melora tiszteletére emeltek itt szentélyt, kérve mindkettőjük támogatását egy nyugodt élethez. Ide érkezett még tavasz közepe táján három hősünk, különböző utakon, hogy aztán a történet végére ugyanarra a hajóra szálljanak fel, és hajózzanak az igazi kalandok felé.
Irui a Halpénz nevű kereskedőbárkával hajózott be, árut hozva a másnap kezdődő vásárhoz. A kapitány jobbkeze, rátermettsége mellett valószínűleg kevert vérének is hála, hiszen a hajóparancsnok, Arik Thent is hasonló ősökkel büszkélkedhet. Kikötés után feladatául kapta, hogy kísérje a hajó tulajdonosát, Gaius Moor-t, a kereskedőt egy fogadóba és intézzen el neki minden, amire szüksége van. Így jutottak el a Dolgos Koboldhoz, ahol Irui mindent elrendezett, majd beszélgetésbe elegyedve a kalmárral megebédeltek.
Xenian a fővárosból kelt útra meglehetősen sietve, hiszen Daktin Mágusakadémiáján nem tűrik a kiugrott varázslókat, szeretne találni egy hajót, mely messzire röpíti innen. Épülő bódék és standok mellett haladt el, szemrevételezte a már kirakodott árut, a főtéren végül egy pék igen ízletes és puha kalácsa elnyerte tetszését, így jóízűen el is fogyasztotta a szökőkút kávájára letelepedve. Majd ő is a Dolgos Kobold felé indult, hogy kipihenje egy hetes útjának fáradalmait, és valami hajó után nézzen.
Gloin is gyalogszerrel érkezett kicsit később, az ő első útja a köves tengerpartra vezetett. Csillogó szemmel bámulta a hatalmas kék vízfelszínt és a végtelen horizontot, majd bocskorát levetve belegázolt a hűs vízbe, és elmormolt egy imát választott új istennőjéhez, aki meg is szólította az ifjú törpét, hogy legközelebbi áldozatakor egy 50 aranytallérnál nem kevesebbet érő, a tengerhez kötődő dolgot mutasson be neki tisztelete jeleként. Ezután Gloin is némi útbaigazítás után betért a Dolgos Koboldhoz címzett fogadóba.
Estig eseménytelenül teltek az órák, mindhárom kalandozó a maga kis ügyes-bajos dolgát intézte, és mint kérdezősködésüknek hála megtudták, este számíthattak a kikötőben horgonyzó két hajó kapitányára is, hogy tiszteletüket teszik a fogadóban. Xenian és Gloin is kapott itt szállást, a vásár miatt már csak egy kétágyas szoba volt kiadó, így meg kellett osztozniuk rajta, mely apróbb súrlódások árán sikerült is. ("Legalább nem foglalsz sok helyet!" - Xenian megtalálta a jót a helyzetben)
Az est felvezetéseként egy hangoskodó részeg hívta ki szkanderezni az itt ücsörgőket. Eddigre Irui már igen kellemes beszélgetésbe elegyedett egy szépséges ifjú hölggyel, és a csodálattal rebegő szempilláknak nem tudván ellenállni, kihívta a bajnokot. Próbálkozása vereséggel zárult, ám ez szerencséjére nem csorbította esélyeit a továbbiakban. Majd a szkanderbajnok pillantása az asztalánál ücsörgő Gloinon akadt meg, akit ki is hívott egy "barátságos" mérkőzésre. A kezdetben vonakodó törpét pár sértéssel sikerült belehergelnie a viadalba, ám jókedve hamar lelohadt, mikor a kezdetben egyenlő küzdelemből csúfos vereség lett a vége. Hírnevén esett csorbát verekedéssel akarta megtorolni, ám a különc törpe ebben a műfajban is jobbnak bizonyult nála, sőt még arra is volt lélekjelenléte, hogy kicsalogassa ellenfelét a fogadóból és ott tanítsa móresre. Mint kiderült, a fickó eddigi győzelmeit a kulacsában lötyögő Erő Italának köszönhette, amit a győztes el is tett iszákjába. Irui pedig a szép hölgy oldalán eltűnt közben.
Ezután kisvártatva megérkeztek a kapitányok is, elmélyült beszélgetést folytatva. A másik kapitány egy fekete férfi volt, hordómellkassal és hibátlan fehér fogsorral. Ő Mikken kapitány, a Tenger Gyöngyének parancsnoka. Elég közel ültek le Xenianhoz és Gloinhoz, akik véletlenül meghallva beszélgetésüket odaléptek az asztalukhoz. Közeledésüket szerencsére nem vették tolakodásnak, és hamar megállapodtak egymással a felek, hogy pár apró dolog elintézésének fejében Mikken magával viszi őket következő tengeri útjára.
Másnak reggel Irui korán ébredt, és békésen szuszogó hölgyét hátrahagyva visszaindult a Halpénz fedélzetére. Arik kapitány már várta, és közölte vele, hogy öreg cimborájával, Mikkennel megbeszélte, és átküldi őt a Tenger Gyöngyére, hogy világot lásson, és tapasztalatot szerezzen. Nyughatatlan vérének amúgy se tenne jót egy kereskedő bárka kísérgetése egyik part menti kikötőből a másikba. Új társai a Dolgos Koboldban várnak rá, egy kimért varázsló és egy fura törpe személyében.
Visszatérvén a fogadóba még senki nem volt sehol a korai órán, csak Vikko, a kobold sepregetett dudorászva a helyiségben. Majd lélekszakadva rohant hátra, és megrakott tálcával lavírozva tért vissza, ezt a műveletet megismételve még kétszer, hogy a három zöldfülű kalandozó kedvére tehessen. Némi szedelőzködés és a törpe zsörtölődése után elindultak első feladatuk után.
A várostól nem messze álló világítótoronyban az elmúlt pár napban kialudt a fény. Addig egy hajó sem indulhat útnak, amíg ez a helyzet meg nem oldódik. Benézve a kis kunyhóba a torony oldalában nem találtak semmi érdekeset, a világítótorony belsejében azonban két hatalmas pók ereszkedett alá, és rontott rájuk. Gloin természetes ellenállásának köszönhetően igen jól bírta a támadásokat, a bestiák mérge képtelen volt bármilyen hatást is kifejteni rá. A többiek is derekasan támadták az ízeltlábúakat, és hamarosan csak két póktetem feküdt a kövön. Megtalálták a torony hajdani őrét is, ő sajnos vacsoraként végezte egy hálóban lógva. Hőseink rőzsét és olajat vittek fel a toronyba, majd az őr földi maradványait is ráfektették a meggyújtott máglyára, megadván a végtisztességet.
Visszatérve a városba a következő feladat tárgya gyakorlatilag eléjük repült, majd egyből tova. Polly, a papagáj kézre kerítése volt a következő teendő. Végül egy gyümölcsös szélén érte őt utol Xenian, és némi győzködés és egy szép piros almának hála csapdába tudta csalni a rafinált madarat. Saját köpenyét használva hálónak sikeresen befogta az olykor igen trágárul beszélő Pollyt.
Már csak egy létfontosságú teendő maradt hátra. Három matróz dezertált a Tenger Gyöngyéről. Ami még súlyosabb viszont, hogy egy hordó jófajta rumot is magukkal vittek. Ezt kellett kézre keríteniük. Jól gondolkodtak hőseink, és egyből a Rumos Zátonyba mentek, ahol a tulajdonos némi noszogatásra és fenyegetésre hajlandó volt a kezdeti 5 arany vételár helyett kettőért visszaszolgáltatni a mellesleg ugyanennyiért vásárolt hordót.
Dolgukat jól végezve mindannyian visszatértek Mikken kapitány hajójára és így már semmi akadálya nem volt, hogy másnap felszedjék a horgonyt és megkezdődjön a hosszú kalandozás az Elfeledett Vizeken...

2012. április 14., szombat

Véletlen Találkozások IV.

Végre megtaláltam az időt, hogy összefoglalhassam egyik újabb élményem, egy másik szerepjátékos találkozóról, mely a Véletlen Találkozások nevet viseli.
A Hősök Hajnala után újabb nagyon kellemes délutánt tölthettem el, ezúttal Kard és Mágia rendszerben játszottunk, Ynev világán. A modul a Suttogók nevet viselte, mesélőnk Galu volt.
A kalandban Kazim Abdullah Ibn Astar volt a karakterem, a dzsad boszorkánymester. Meg kell hagyni, megfelelő varázslat- és képzettségválasztással nagyon jól lemodellezhetők a jó öreg M.A.G.U.S. kasztok ebben a rendszerben. Na meg a lényeg, hogy hajlandóak legyünk úgy is játszani.
Mivel ez a modul elvileg többször is újrajátszásra kerül, ahogy hallottam és olvastam a beszélgetéseket, ezért nem fogok bele kalandunk elbeszélésébe, nem szeretném senki számára lelőni a poént. Mindenesetre több módon teljesíthető a játék, és mi annak rendje és módja szerint keresztül is húztuk az előzetes várakozásokat. A két tesztjáték alatt egyik csapat sem gondolt a mi egyik, számunkra elég kézenfekvőnek tűnő megoldásunkra, így egy kicsit sikerült megkavarni a tervezett menetrendet.
Magának a cselekménynek a végére nem sikerült érni, de már nem volt annyira messze. Sokkal jobban belátható volt a befejezés mint a Hősök Hajnalán, de ez nagyban írható a műfajbeli különbségek számlájára is, hiszen itt a harcok ötször gyorsabban megvoltak. Plusz a harcot is nagyon szépen ki lehetett kerülni itt, ami a másik esetben egy megadándzsönnél elég nehezen kivitelezhető.
Éppen ezért egy igazságos döntetlent állapítok meg a két találkozó között. Mindkettőn nagyon jól szórakoztam, élvezetes volt a modul, a játék, és a mesélők is nagyon felkészültek és profik voltak, minden elismerésem az övék. És természetesen a szervezőké, akik lehetővé tették ezeket az alkalmakat.
A Véletlen Találkozások végén pedig testületileg felkerekedtünk, és beültünk a Krimó elnevezésű vendéglátóipari egységbe, ahol egy kellemes beszélgetéssel vezettük le a délutánt és estét.
Várom a legközelebbi alkalmat, ezekre a találkozókra megéri elmenni!