Januártól indítom útjára új kampányomat D&D 4. kiadás alatt, amihez úgy döntöttem, hogy külön kampányblogot vezetek játékosaim számára, hogy minden egy helyen legyen.
Természetesen próbálok visszatérni ehhez a bloghoz is, az utóbbi hónapok nem úgy alakultak, hogy nagyon tudtam volna írni ide, igaz, sok szerepjátékra sem volt alkalom.
Még van két játékbeszámolónyi elmaradásom Star Wars téren, valamint tervezek egy összegzést írni az utóbbi hónapok alatt játszott Alkony Urai kampányhoz. Ezt próbálom még az év vége előtt megtenni, de ha nem sikerül, akkor még mindig ott a következő év!
Az új kampányblog neve:
Feywild Védelmében
Itt egy kicsit gyakrabban fognak a közeljövőben megjelenni bejegyzések, ahogy újabb dolgokat írok le a kampányról és elkezdődik a játék. Remélem, hogy egy hosszú kampány veszi kezdetét és lesz módom mindkét bloggal kicsit jobban törődni mint azt ezzel tettem az utóbbi időben.
2013. december 24., kedd
2013. szeptember 29., vasárnap
Rob Conley: Blackmarsh
Néhány hete végeztem Rob Conley Blackmarsh című munkájának magyarra fordításával. Sajnos sokkal tovább tartott mint azt én szerettem volna, de végre kész vagyok vele. Ha minden igaz rövidesen meg is jelenik majd, kibővítve statisztikákkal és illusztrációkkal a Kaland, Harc, Varázslat rendszerhez.
Kimondottan élveztem ennek a műnek a lefordítását. Alapjában véve nem volt túlzottan nehéz szöveg, ám helyenként igencsak gondolkodnom kellett, miként hangozhatna magyarul is szépen egy helység vagy személy neve. Erre talán a legjobb példa a Strangeholm nevű félszerzet falu volt, amit hosszú töprengés után Furagödrösre kereszteltem el. A munka során próbáltam odafigyelni arra, hogy következetesen fordítsam a neveket, elnevezéseket, ami nem is volt olyan egyszerű, nehéz visszaemlékezni arra, hogy pár nappal ezelőtt, pár oldallal előbb hogyan fordítottam az aktuális szóösszetételt. A végeredménnyel kimondottan elégedett vagyok, biztos vagyok benne, hogy ha elkészülnek az illusztrációk és a statisztikák, akkor egy kellemes kampány szettinget kaphat a kezébe az, aki letölti majd.
A fordítás alatt fogalmazódott meg bennem, hogy miután elkészültem, egy rövid értékelést is írok magáról Blackmarsh-ról, azaz magyar nevén Feketelápról. Kimondottan jól megírt szetting szerintem, így mindenképp megérdemel néhány sort. Némi spoilerveszély fennáll a következő sorok alatt, de igyekszem meglehetősen általánosságban leírni, hogy miért is ilyen jó Blackmarsh. Szerintem.
Tehát itt egy huszonvalahány oldalas old-school kampány szettingről van szó, mely részletes leírást ad egy térség, Feketeláp domborzatáról, lakóiról, hatalmi viszonyairól. Rengeteg ötlet, szituáció szerepel benne, melyek akár elegendőek egy teljes kampány lemeséléséhez is, de csupán ötletbányának is kiválóak.
A térségek leírásai, a hextérkép egyes mezőinek jellemzései vázlatosak, nagy vonalakban vázol fel a szerző egy alaphelyzetet, vagy akár csak egy történést, a mesélő pedig saját szájíze és ötletei alapján kibővítheti, testre szabhatja játékosai számára.
Más értékeléseknél olvastam, hogy egyeseket zavar az, hogy Rob Conley néhol konkrét szituációt helyez az adott hexbe (pl. sárkányok lakmároznak épp egy szarvascsorda maradványaiból), máskor pedig csak pletykákat lebegtet meg az adott hellyel kapcsolatban. Ez nekem viszont kimondottan bejött, nem köti meg a mesélő kezét, viszont ha épp nincs ihlet vagy idő, akkor pár konkrét dolgot tálcán kínál segítségként, aminek a kidolgozásához minimális munka elég. Akinek pedig nem tetszenek, az még mindig átírhatja, kihagyhatja azt a néhány hexet.
Ami még szerintem fontos Blackmarsh kapcsán, hogy ezzel egy univerzális szettinget kap a kezébe a mesélő. Alapvetően semmi statisztika nem szerepel benne, a szörnyek HD-jét és néhány NPC kaszt szintjeit kivéve. Így szinte bármilyen rendszerben felhasználható.
Maga Blackmarsh vidéke is abszolút univerzális, bármilyen klasszikus fantasy környezetbe beilleszthető, így meglévő kapányokba is integrálhatja a kedves mesélő, ha úgy tetszik neki.
A hatalmi viszonyok kapcsán több érdeket, ellentétet megemlít a szerző, ami kiváló kiindulópont a mesélőnek akár egy kicsit intrikázósabb helyzetet is teremteni, ha úgy tartja kedve. Megvan itt az ősi gonosz, mely terveket forral egy sötét torony mélyén, vannak marakodó tartományurak, szervezett(ebb) ork törzsek, stb.
Amit külön kiemelnék még az egy hangulatos pletykatáblázat, ahol dobás alapján érdekes, hasznos, vagy épp haszontalan információt sózhat a mesélő játékosai nyakába. Sajnos csak húsz ilyen szóbeszédet tartalmaz a táblázat, ám a leírások alapján nem nehéz még egyszer ennyit kitalálni.
Negatívumokat nem azért nem soroltam fel, mert nincsenek. Biztosan vannak, ám ezek az olvasás és fordítás során nekem nem szúrtak szemet. Ha le akarnám mesélni, akkor biztosan előjönne pár hiányosság, de mesélőként olvasva szerintem egy kimondottan nívós anyagról van szó. Bátran ajánlom mesélőtársaim figyelmébe ezt a művet, és remélhetőleg hamarosan már magyarul is elérhető lesz. Érdemes lesz figyelni az lfg.hu és a Kaland, Harc Varázslat oldalakat!
Kimondottan élveztem ennek a műnek a lefordítását. Alapjában véve nem volt túlzottan nehéz szöveg, ám helyenként igencsak gondolkodnom kellett, miként hangozhatna magyarul is szépen egy helység vagy személy neve. Erre talán a legjobb példa a Strangeholm nevű félszerzet falu volt, amit hosszú töprengés után Furagödrösre kereszteltem el. A munka során próbáltam odafigyelni arra, hogy következetesen fordítsam a neveket, elnevezéseket, ami nem is volt olyan egyszerű, nehéz visszaemlékezni arra, hogy pár nappal ezelőtt, pár oldallal előbb hogyan fordítottam az aktuális szóösszetételt. A végeredménnyel kimondottan elégedett vagyok, biztos vagyok benne, hogy ha elkészülnek az illusztrációk és a statisztikák, akkor egy kellemes kampány szettinget kaphat a kezébe az, aki letölti majd.
A fordítás alatt fogalmazódott meg bennem, hogy miután elkészültem, egy rövid értékelést is írok magáról Blackmarsh-ról, azaz magyar nevén Feketelápról. Kimondottan jól megírt szetting szerintem, így mindenképp megérdemel néhány sort. Némi spoilerveszély fennáll a következő sorok alatt, de igyekszem meglehetősen általánosságban leírni, hogy miért is ilyen jó Blackmarsh. Szerintem.
Tehát itt egy huszonvalahány oldalas old-school kampány szettingről van szó, mely részletes leírást ad egy térség, Feketeláp domborzatáról, lakóiról, hatalmi viszonyairól. Rengeteg ötlet, szituáció szerepel benne, melyek akár elegendőek egy teljes kampány lemeséléséhez is, de csupán ötletbányának is kiválóak.
A térségek leírásai, a hextérkép egyes mezőinek jellemzései vázlatosak, nagy vonalakban vázol fel a szerző egy alaphelyzetet, vagy akár csak egy történést, a mesélő pedig saját szájíze és ötletei alapján kibővítheti, testre szabhatja játékosai számára.
Más értékeléseknél olvastam, hogy egyeseket zavar az, hogy Rob Conley néhol konkrét szituációt helyez az adott hexbe (pl. sárkányok lakmároznak épp egy szarvascsorda maradványaiból), máskor pedig csak pletykákat lebegtet meg az adott hellyel kapcsolatban. Ez nekem viszont kimondottan bejött, nem köti meg a mesélő kezét, viszont ha épp nincs ihlet vagy idő, akkor pár konkrét dolgot tálcán kínál segítségként, aminek a kidolgozásához minimális munka elég. Akinek pedig nem tetszenek, az még mindig átírhatja, kihagyhatja azt a néhány hexet.
Ami még szerintem fontos Blackmarsh kapcsán, hogy ezzel egy univerzális szettinget kap a kezébe a mesélő. Alapvetően semmi statisztika nem szerepel benne, a szörnyek HD-jét és néhány NPC kaszt szintjeit kivéve. Így szinte bármilyen rendszerben felhasználható.
Maga Blackmarsh vidéke is abszolút univerzális, bármilyen klasszikus fantasy környezetbe beilleszthető, így meglévő kapányokba is integrálhatja a kedves mesélő, ha úgy tetszik neki.
A hatalmi viszonyok kapcsán több érdeket, ellentétet megemlít a szerző, ami kiváló kiindulópont a mesélőnek akár egy kicsit intrikázósabb helyzetet is teremteni, ha úgy tartja kedve. Megvan itt az ősi gonosz, mely terveket forral egy sötét torony mélyén, vannak marakodó tartományurak, szervezett(ebb) ork törzsek, stb.
Amit külön kiemelnék még az egy hangulatos pletykatáblázat, ahol dobás alapján érdekes, hasznos, vagy épp haszontalan információt sózhat a mesélő játékosai nyakába. Sajnos csak húsz ilyen szóbeszédet tartalmaz a táblázat, ám a leírások alapján nem nehéz még egyszer ennyit kitalálni.
Negatívumokat nem azért nem soroltam fel, mert nincsenek. Biztosan vannak, ám ezek az olvasás és fordítás során nekem nem szúrtak szemet. Ha le akarnám mesélni, akkor biztosan előjönne pár hiányosság, de mesélőként olvasva szerintem egy kimondottan nívós anyagról van szó. Bátran ajánlom mesélőtársaim figyelmébe ezt a művet, és remélhetőleg hamarosan már magyarul is elérhető lesz. Érdemes lesz figyelni az lfg.hu és a Kaland, Harc Varázslat oldalakat!
2013. szeptember 28., szombat
Star Wars - A Mandalóriai Háborúk árnyékában (2. rész)
Túl rövidnek tűnő szabadságom alatt sor került a második felvonásra a Star Wars kampányból, és 8 hónap után végre élőben ülhettem le mesélni, hiányzott már. A karakterek ugyanazok, ezzel a felállással fog végigmenni a kampány.
Szóval a karakterek az aréna felé vették az útjukat, amely a Gödör nevű kantina belsejében épült fel. A csapat épp időben érkezett az esti párviadalok meghirdetéséhez. Két nő, egy Zabrak és egy ember csapott össze az első körben, meglehetősen középmezőny-beli rangadó, a ranglista 9. és 11. helyezettje harcolt. Végül némi meglepetésre a 11. helyezett Zabrak diadalmaskodott. A másik párbaj egy igazi derbi volt, a ranglista-vezető Wookie csapott össze a 3. helyezett Ithoriannal. Utóbbi versenyző nem kis döbbenetet keltett a csapat körében. Végül a Wookie ereje és rutinja diadalmaskodott, de a közönség egy izgalmas és kemény párbajnak lehetett szemtanúja.
Közben sikerült beszélniük Ajuurral, a hutt kegyesen megengedte, hogy beszéljenek vele, bár testőrei végig kéznél voltak. Megtudták, hogy Vin'del-nek hívják a twi'leket, aki mintegy két hete se szó, se beszéd lelépett, majd egy hete visszatért, összepakolta minden cuccát és eltűnt. Ez meglehetősen felbőszítette a huttot, hiszen a szerződéséből még mindig volt hátra fél év. Némi pénzt is hajlandó volt fizetni, hogy visszahozzák szakadár alkalmazottját, hogy milyen állapotban az már nem érdekelte. Sikerült rávenniük, hogy szétnézhessenek a twi'lek motelszobájában, hátha találnak valamit, ami megmagyarázza hová tűnhetett Vin'del. Végül a szemétledobó akna egy illesztésében lelt rá Lyle egy plasztik kártyára, amit Zaren segítségével sikerült is kipiszkálnia. A kártya egy "reülőjegy volt, mely az Onderonra szólt, az időpontja megegyezett Vin'del eltűnésével.
A csapat úgy következtetett (helyesen), hogy egy ekkora városban igen nehéz dolog megtalálni egyetlen személyt, így tervet eszeltek ki. Elhíresztelték a rosszabb hírű kantinákban, hogy "diszkrét fuvarozást" vállalnak, remélve, hogy sikerül tőrbe csalni Vin'del-t. Hamarosan jelentkezett is a twi'lek, egy személyes megbeszélést kérve a Racsni nevű rossz hírű krimóba. Nem volt mit tenni, Lyle vonakodva bár, de belement a dologba. Még volt egy fél napjuk, hogy megtalálják a rejtekhelyet, bízva abban, hogy a találkozó alatt meglovasíthatják a szkennert. Egy öreg ithoriai lomkereskedő hasznos információval tudott szolgálni, ugyanis a roncstelepen ahol őguberálni árut beszerezni szokott úgy látta, hogy az egyik régi, használaton kívüli garázsba egy ideje új lakók költöztek. Hálájuk jeléül megvásároltak tőle egy igen rossz, de még menthető állapotban lévő datapadot, Kir szerint nem kevés munkával, de működésre tudja bírni. Így a duros és Zaren elindult felderíteni a roncstelepet amíg Yanec és Lyle az esti melóhoz szerzett be járműveket. Lyle magának egy gyors landspeeder "motort", míg Yanec egy "pick-up speedert" bérelt a szkenner elszállítására. A zabrak és társa útját is siker koronázta, ugyanis rábukkantak arra a garázsra ahol minden valószínűség szerint az ellopott szkenner lapul. Legalábbis a két gamorrean nehézfiú jelenléte erről tanúskodott.
Este Lyle szorongva bár, de elindult a találkahelyre míg a többiek a roncstelep felé vették az irányt. Yanec és társai látták Vin'del-t elindulni a város felé, kicsit kivártak, majd a garázsok tetején elindultak a kiszemelt hely felé. A nyitott bejárat előtt az egyik gamorrean grillezett épp valami patkányburgert, sajnos nem élvezhette ki utolsó vacsoráját, mert Yanec egy Force Grip segítségével elroppantotta a nyakát. Az élettelen test hatalmas csörömpöléssel döntötte fel sütőhelyet, a zajra kirontott a társa és egy trandoshan. A harc rövid volt és kíméletlen, természetesen hőseink győzelmével ért véget. Pechükre a trandoshan még tudta használni a komlinkjét, jelezve társának, hogy baj van. De a lényeg megvolt, a szkennert felpakolták a járgányra és a lehető leggyorsabban eltűntek a környékről.
Eközben Lyle a Racsniban megtalálta Vin'del-t és tárgyalni kezdtek, az ifjú minden időhúzási taktikát bevetett, hogy társainak elég ideje legyen visszaszerezni a Köztársaság tulajdonát. A beszélgetés közben egyszer csak a twi'lek elhallgatott, füléhez szorította komlinkjét, a szája pengevékonnyá keskenyedett és gyilkos pillantással nézett fel Lyle-ra. Rövig csend után elhangzott az a mondat, amit nagyon nem akart hallani a scoundrel: "Te is benne vagy." Lyle arcából a vér kiszökött, de megpróbálta az egyetlen dolgot ami szerinte kijuttathatja a csávából: mellébeszélt, adta az értetlent. Legnagyobb meglepetésére Vin'del egy darabig csak összeszűkült szemmel meredt rá, majd kiviharzott a kantinából. Az ifjú megkönnyebbült súhajjal roskadt vissza a székébe, ledöntve az előtte lévő ital maradékát.
A csapat Lundo műhelyében találkozott újra, megnyugodva konstatálták, hogy mindenki ép bőrrel megúszta az akciót. Így már nem volt akadálya, hogy a szkennert felpakolva a halott köztársasági katonáktól megörökölt transzportba elinduljanak a Wayland rendszerbe és telepítsék végre a felderítő egységet.
Szóval a karakterek az aréna felé vették az útjukat, amely a Gödör nevű kantina belsejében épült fel. A csapat épp időben érkezett az esti párviadalok meghirdetéséhez. Két nő, egy Zabrak és egy ember csapott össze az első körben, meglehetősen középmezőny-beli rangadó, a ranglista 9. és 11. helyezettje harcolt. Végül némi meglepetésre a 11. helyezett Zabrak diadalmaskodott. A másik párbaj egy igazi derbi volt, a ranglista-vezető Wookie csapott össze a 3. helyezett Ithoriannal. Utóbbi versenyző nem kis döbbenetet keltett a csapat körében. Végül a Wookie ereje és rutinja diadalmaskodott, de a közönség egy izgalmas és kemény párbajnak lehetett szemtanúja.
Közben sikerült beszélniük Ajuurral, a hutt kegyesen megengedte, hogy beszéljenek vele, bár testőrei végig kéznél voltak. Megtudták, hogy Vin'del-nek hívják a twi'leket, aki mintegy két hete se szó, se beszéd lelépett, majd egy hete visszatért, összepakolta minden cuccát és eltűnt. Ez meglehetősen felbőszítette a huttot, hiszen a szerződéséből még mindig volt hátra fél év. Némi pénzt is hajlandó volt fizetni, hogy visszahozzák szakadár alkalmazottját, hogy milyen állapotban az már nem érdekelte. Sikerült rávenniük, hogy szétnézhessenek a twi'lek motelszobájában, hátha találnak valamit, ami megmagyarázza hová tűnhetett Vin'del. Végül a szemétledobó akna egy illesztésében lelt rá Lyle egy plasztik kártyára, amit Zaren segítségével sikerült is kipiszkálnia. A kártya egy "reülőjegy volt, mely az Onderonra szólt, az időpontja megegyezett Vin'del eltűnésével.
A csapat úgy következtetett (helyesen), hogy egy ekkora városban igen nehéz dolog megtalálni egyetlen személyt, így tervet eszeltek ki. Elhíresztelték a rosszabb hírű kantinákban, hogy "diszkrét fuvarozást" vállalnak, remélve, hogy sikerül tőrbe csalni Vin'del-t. Hamarosan jelentkezett is a twi'lek, egy személyes megbeszélést kérve a Racsni nevű rossz hírű krimóba. Nem volt mit tenni, Lyle vonakodva bár, de belement a dologba. Még volt egy fél napjuk, hogy megtalálják a rejtekhelyet, bízva abban, hogy a találkozó alatt meglovasíthatják a szkennert. Egy öreg ithoriai lomkereskedő hasznos információval tudott szolgálni, ugyanis a roncstelepen ahol ő
Este Lyle szorongva bár, de elindult a találkahelyre míg a többiek a roncstelep felé vették az irányt. Yanec és társai látták Vin'del-t elindulni a város felé, kicsit kivártak, majd a garázsok tetején elindultak a kiszemelt hely felé. A nyitott bejárat előtt az egyik gamorrean grillezett épp valami patkányburgert, sajnos nem élvezhette ki utolsó vacsoráját, mert Yanec egy Force Grip segítségével elroppantotta a nyakát. Az élettelen test hatalmas csörömpöléssel döntötte fel sütőhelyet, a zajra kirontott a társa és egy trandoshan. A harc rövid volt és kíméletlen, természetesen hőseink győzelmével ért véget. Pechükre a trandoshan még tudta használni a komlinkjét, jelezve társának, hogy baj van. De a lényeg megvolt, a szkennert felpakolták a járgányra és a lehető leggyorsabban eltűntek a környékről.
Eközben Lyle a Racsniban megtalálta Vin'del-t és tárgyalni kezdtek, az ifjú minden időhúzási taktikát bevetett, hogy társainak elég ideje legyen visszaszerezni a Köztársaság tulajdonát. A beszélgetés közben egyszer csak a twi'lek elhallgatott, füléhez szorította komlinkjét, a szája pengevékonnyá keskenyedett és gyilkos pillantással nézett fel Lyle-ra. Rövig csend után elhangzott az a mondat, amit nagyon nem akart hallani a scoundrel: "Te is benne vagy." Lyle arcából a vér kiszökött, de megpróbálta az egyetlen dolgot ami szerinte kijuttathatja a csávából: mellébeszélt, adta az értetlent. Legnagyobb meglepetésére Vin'del egy darabig csak összeszűkült szemmel meredt rá, majd kiviharzott a kantinából. Az ifjú megkönnyebbült súhajjal roskadt vissza a székébe, ledöntve az előtte lévő ital maradékát.
A csapat Lundo műhelyében találkozott újra, megnyugodva konstatálták, hogy mindenki ép bőrrel megúszta az akciót. Így már nem volt akadálya, hogy a szkennert felpakolva a halott köztársasági katonáktól megörökölt transzportba elinduljanak a Wayland rendszerbe és telepítsék végre a felderítő egységet.
2013. július 31., szerda
Star Wars - A Mandalóriai Háborúk árnyékában (1. rész)
Fél éve képtelen voltam egy bejegyzést összehozni a blogon, most viszont végre sikerült játszani néhányszor, így egy játékbeszámoló következik.
Az alap szetting a Régi Köztársaság idején a mandalóriai fenyegetés realizálódása. Egyelőre még csak pletykák és találgatások kaptak szárnyra, a valós veszély még nem érzékelhető. Itt kezdődik a kampány.
A karakterek:
Yanec Kworskee - Ember jedi, a csapat parancsnoka
Lyle Thaneo - Ember scoundrel, egy kereskedő fia, swoop versenyző és nagydumás
Kir Nootk - Duros scout, a csapat mérnöke és mindenese
Zaren Korr - Zabrak soldier, háttérbe húzódik, ritkán beszél
"A mandalóriai fenygetés igen is valós, de senki nem tesz ellene semmit." Ezzel a mondattal kezdődött a beszélgetés a karizmatikus jedi lovag, Revan és egy másik ifjú jedi, Yanec között. Nem kellett sok hozzá, hogy egy új taggal bővüljön azok köre, akik aktívan szerettek volna tenni valamit a Köztársaság védelméért. Egy héttel később Yanec Tarisra indult.
A bolygóra érve már várta informátora, egy szullusztáni, aki Lundoként mutatkozott be. Együtt összeállítottak egy csapatot a lehetséges nevekből, akiket Lundo kutatott fel Revan utasítására. Az első találkozóra a csapat tagjaival a Vonónyaláb kantinában került sor. Kir és Zaren meglehetősen visszafogottan és mereven viselkedtek ellentétben Lyle-lal, aki az elejétől fogva elég fesztelenül vetette bele magát a társalgásba. Miután röviden megismerkedtek egymással Lundo műhelye volt a következő állomás, ahol a szullusztáni ismertette velük az első küldetést. Egy egyszerű rutinfeladatról volt szó: a nemrég megérkezett szkenner-egységet kell telepíteni a közeli Wayland bolygón. A felszerelést egy transzport hozta Corellia-ból pár nappal ezelőtt. Némi balsejtelem fogta el a csapatot annak hallatán, hogy a szállítmány kísérői elmulasztották a legutóbbi bejelentkezésüket...
Félelmeik hamar beigazolódtak ahogy a privát dokkokhoz értek. A hangárajtó előtt senki nem állt, a hangárba beérve pedig négy holttestet fedeztek fel. A hajón rátaláltak a pilóta élettelen testére, közvetlen közelről több lövéssel végeztek vele. A szkennert természetesen sehol nem találták az 578-R típusú szállító rakterében. A hajó átkutatása során rájöttek arra, hogy még egy köztársasági katona volt a hajón, aki azonban eltűnt. Megtalálták a datapadját, amiben elolvashatták üzenetváltásait a katona barátnőjével, és megtudhatták azt is, hogy utoljára Onderonon állt meg a transzport üzemanyagot és némi készletet felvenni.
A raktárból kiérve egy kislányba botlottak, aki elmondta, hogy látott két idegen fajút bemenni a hangárba, majd kicsit később távozni is egy kisebb konténerrel és azon egy férfi testével. Azt is megtudták, hogy a támadók egy twi'lek nő és egy trandoshan férfi voltak, akik fekete és vörös ruhát viseltek. A ruházat alapján a csapat nagy része azonnal a Black Vulkar bandára gondolt, hogy ők lovasíthatták meg a szkennert, hogy jó pénzért túladhassanak rajta. Következő útjuk az alsóvárosba vezetett.
Az első kantinábanm az Easy Rider-ben szerencsével is jártak, két Black Vulkar támasztotta a falat. Miután a csapat tagjai kikérték italaikat nagy tanakodásba fogtak, hogy miképp szerezzenek információt a fickóktól. Végül Lyle megunta a meddő vitatkozást és igen hitelesen alakítva a barátságos részeget leszervezett magának egy versenyt az egyikükkel, a tét a bandatagság. Már csak apjától kellett kölcsönkérni az állandóan eladásra szánt swoop versenygépet...
...amit balszerencséjére épp megérkeztekor adott el egy Durosnak. Ez úgy tűnt meg is lékeli az ifjú nagyszabású tervét, ám ha Lyle egyszer valamit a fejébe vesz... Követték Kir-rel a gép újdonsült tulajdonosát a garázsig, ahol aztán kezdetben szép szóval, majd egy pisztoly segítségével próbálták kierőszakolni az indítóchipet a gazdag Durosból. Közben ha akarták, ha nem, megtudták, hogy a híres Bastiano Coimbra de la Coronia-val (Iaz Vedo!) húztak ujjat, és ő könnyedén ellenük fordíthat befolyásos embereket. A bőbeszédű Duros fröcsögésének végül véget vetettek azzal, hogy betessékelték az egyik szekrénybe. Lyle végül jobb belátása ellenére odahívta Yanecet és közös erővel megegyeztek Bastianoval, hogy mindössze pár napra kölcsönveszik a gépet és egyben visszaszolgáltatják. A Duros ha morogva is, de engedett, hála a jedi jelenlétének.
Másnap Lyle bravúros versenyzéssel megnyerte a swoop-csatát az E-23 szeméttelepen kialakított pályán, így felvételt nyert a Black Vulkarok soraiba. Kirnek is sikerült rábaszélnie a bandatagokat, hogy jó szerelőből sosem lehet elég. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy két jó emberük is eltűnt nemrég, így kimondottan szüksége volt a bandának néhány új arcra.
A főhadiszálláson megismerkedtek a főnökkel, Dintal Streetchaser-rel és még néhány másik figurával innen-onnan. A leghasznosabbnak Norik, az egyik szerelő bizonyult. A testes szaki előszeretettel szórakoztatta anekdotáival Lyle-t, aki így azt is megtudta, hogy a két eltűnt Black Vulkar utoljára a Szende Twi'lek kantinában ünnepelte legutóbbi swoop győzelmét. Kapcsolatba lépett a készenlétben álló Yanec és Zaren párossal, akik a megadott hely felé vették az irányt.
Az alsóváros legmenőbb kantinájába tértek be, élőzenével (a TeraBiths együttes szolgáltatta a muzsikát) és ami még fontosabb hús-vér twi'lek táncoslányokkal! Bőséges jatt után megtudták, hogy valóban itt járt a két Black Vulkar, akiket egy twi'lek nő társaságában láttak távozni a kantinából. A pincérnő még fel is ismerte, ő az egyik párbajhős azokon a szervezett rendszeres párviadalokon, melyeket a hutt, Ajuur menedzsel.
Adott is a következő állomás, irány az Aréna!
És ennyi volt tömören két játékülés történése. A következő játék élőben lesz, mivel hazautazom Magyarországra két hétre. Az alatt az idő alatt összeülünk egy maratoni játékra, két mesélő egy-egy történetet szeretnénk ez alatt végigjátszani, az egyik ennek a sztorinak a folytatása lesz, a másik ha minden igaz egy kis Vampire.
Az első kantinábanm az Easy Rider-ben szerencsével is jártak, két Black Vulkar támasztotta a falat. Miután a csapat tagjai kikérték italaikat nagy tanakodásba fogtak, hogy miképp szerezzenek információt a fickóktól. Végül Lyle megunta a meddő vitatkozást és igen hitelesen alakítva a barátságos részeget leszervezett magának egy versenyt az egyikükkel, a tét a bandatagság. Már csak apjától kellett kölcsönkérni az állandóan eladásra szánt swoop versenygépet...
...amit balszerencséjére épp megérkeztekor adott el egy Durosnak. Ez úgy tűnt meg is lékeli az ifjú nagyszabású tervét, ám ha Lyle egyszer valamit a fejébe vesz... Követték Kir-rel a gép újdonsült tulajdonosát a garázsig, ahol aztán kezdetben szép szóval, majd egy pisztoly segítségével próbálták kierőszakolni az indítóchipet a gazdag Durosból. Közben ha akarták, ha nem, megtudták, hogy a híres Bastiano Coimbra de la Coronia-val (Iaz Vedo!) húztak ujjat, és ő könnyedén ellenük fordíthat befolyásos embereket. A bőbeszédű Duros fröcsögésének végül véget vetettek azzal, hogy betessékelték az egyik szekrénybe. Lyle végül jobb belátása ellenére odahívta Yanecet és közös erővel megegyeztek Bastianoval, hogy mindössze pár napra kölcsönveszik a gépet és egyben visszaszolgáltatják. A Duros ha morogva is, de engedett, hála a jedi jelenlétének.
Másnap Lyle bravúros versenyzéssel megnyerte a swoop-csatát az E-23 szeméttelepen kialakított pályán, így felvételt nyert a Black Vulkarok soraiba. Kirnek is sikerült rábaszélnie a bandatagokat, hogy jó szerelőből sosem lehet elég. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy két jó emberük is eltűnt nemrég, így kimondottan szüksége volt a bandának néhány új arcra.
A főhadiszálláson megismerkedtek a főnökkel, Dintal Streetchaser-rel és még néhány másik figurával innen-onnan. A leghasznosabbnak Norik, az egyik szerelő bizonyult. A testes szaki előszeretettel szórakoztatta anekdotáival Lyle-t, aki így azt is megtudta, hogy a két eltűnt Black Vulkar utoljára a Szende Twi'lek kantinában ünnepelte legutóbbi swoop győzelmét. Kapcsolatba lépett a készenlétben álló Yanec és Zaren párossal, akik a megadott hely felé vették az irányt.
Az alsóváros legmenőbb kantinájába tértek be, élőzenével (a TeraBiths együttes szolgáltatta a muzsikát) és ami még fontosabb hús-vér twi'lek táncoslányokkal! Bőséges jatt után megtudták, hogy valóban itt járt a két Black Vulkar, akiket egy twi'lek nő társaságában láttak távozni a kantinából. A pincérnő még fel is ismerte, ő az egyik párbajhős azokon a szervezett rendszeres párviadalokon, melyeket a hutt, Ajuur menedzsel.
Adott is a következő állomás, irány az Aréna!
És ennyi volt tömören két játékülés történése. A következő játék élőben lesz, mivel hazautazom Magyarországra két hétre. Az alatt az idő alatt összeülünk egy maratoni játékra, két mesélő egy-egy történetet szeretnénk ez alatt végigjátszani, az egyik ennek a sztorinak a folytatása lesz, a másik ha minden igaz egy kis Vampire.
2013. február 14., csütörtök
A Kígyó visszatér - Google+ 1. rész
A múlt héten sikerült lemesélnem A Kígyó visszatér (Hősök Hajnala modul) első harcjelentét és némi szerepjátékot is belecsempészni a játékba. Ez első hangzásra nem tűnik soknak, nem is volt.
Elég tetemes késéssel sikerült elkezdeni a játékot, mivel vártunk további két emberre, de hiába, így végül négy játékossal fogtunk bele a kalandba. A roll20 alkalmazást használtuk rácsnak, és kiválóan teljesített nálam az első vizsgáján. Egy az egyben sikerült a modulban szereplő térképet ráhúzni a rácsra, így a Kincsestanya teljes pompájában tárulhatott a játékosaim szeme elé. Szép tokeneket is sikerült találni, valamint a további lehetőségek is nagyon hangulatosak és jók a játékhoz. A "Handout" lehetőség a kedvencem, ahová a kapitány naplóját másoltam be, valamint az "NPC-s" lehetőségnél is tudtam a szövetségesekhez és NJK-khoz képet és leírást társítani.
Maga a játék egy rövid bevetőből állt, ahol megismerkedhettek a játékosaim Escondite városával, majd kezdetét vette a harc a Kígyó hajdanvolt kapitányával és legénységével. Meglehetősen nehéz harc volt ez a csapat számára, és bár igaz, hogy lehetett volna hatékonyabban is taktikázni és effektívebben használni a karakterek képességeit (én például szinte mindig az Encounter Powerrel nyitok, a játékosok pedig igen sokáig tartogatták), azért nagy nehezen sikerült legyűrni az ellenséget. Utána még egy kis beszélgetés, döntéshozatal, hogy merre tovább, majd a csapat elindult a Kígyó halványodó sziluettje felé...
Egyelőre mindössze ennyi történt, a héten nem lesz játék, jövő héten következik a folytatás.
Elég tetemes késéssel sikerült elkezdeni a játékot, mivel vártunk további két emberre, de hiába, így végül négy játékossal fogtunk bele a kalandba. A roll20 alkalmazást használtuk rácsnak, és kiválóan teljesített nálam az első vizsgáján. Egy az egyben sikerült a modulban szereplő térképet ráhúzni a rácsra, így a Kincsestanya teljes pompájában tárulhatott a játékosaim szeme elé. Szép tokeneket is sikerült találni, valamint a további lehetőségek is nagyon hangulatosak és jók a játékhoz. A "Handout" lehetőség a kedvencem, ahová a kapitány naplóját másoltam be, valamint az "NPC-s" lehetőségnél is tudtam a szövetségesekhez és NJK-khoz képet és leírást társítani.
Maga a játék egy rövid bevetőből állt, ahol megismerkedhettek a játékosaim Escondite városával, majd kezdetét vette a harc a Kígyó hajdanvolt kapitányával és legénységével. Meglehetősen nehéz harc volt ez a csapat számára, és bár igaz, hogy lehetett volna hatékonyabban is taktikázni és effektívebben használni a karakterek képességeit (én például szinte mindig az Encounter Powerrel nyitok, a játékosok pedig igen sokáig tartogatták), azért nagy nehezen sikerült legyűrni az ellenséget. Utána még egy kis beszélgetés, döntéshozatal, hogy merre tovább, majd a csapat elindult a Kígyó halványodó sziluettje felé...
Egyelőre mindössze ennyi történt, a héten nem lesz játék, jövő héten következik a folytatás.
2013. január 17., csütörtök
Év eleji helyzetjelentés
Visszatérve Angliába már túl vagyok pár héten, vissza kellett rázódni a nagy karácsonyi ételhegyek és pihenés után. 2013-as terveim közül már kipiálhattam egyet, hiszen tegnap este sikerült befejeznem a Basic Fantasy RPG általam elvállal Kalandozás és Találkozások fejezetek fordítását. Ez nem kis örömmel töltött el, hiszen ez eddigi leghosszabb fordítási projektem amit önszorgalomból hoztam össze. A következő Blackmarsh lesz, Narmor ajánlására. Reményeim szerint a tél végére sikerül végeznem vele, nem hosszú anyag, ám most több dolog is le fogja kötni a figyelmem.
Barátaimmal úgy döntöttünk, hogy Google+ segítségével tovább szerepjátszunk, így nem maradok ki az összes otthoni játékból. A terv egy Shadowrun (2. kiadás) játék elindítása, de addig lehet, hogy egy-két kisebb ülésre is sor kerül. Mivel még életemben nem játszottam ezzel a rendszerrel ezért neki is álltam a szabálykönyv elolvasásának, most kimondottan kedvem van egy új, ilyen típusú világot kipróbálni.
Jövő héten reményeim szerint folytatódik a megkezdett Google+ Dungeons & Dragons 4. kiadás játék is, ha minden igaz azzal le is zárjuk kalandozásainkat Rivenroar kazamatáiban.
A klubban is felvetődött az igény rendszeres játékok kialakítására, mivel az utóbbi időben sosem játszottunk kétszer ugyanazzal a játékkal, szerepjátszani meg mindössze egyszer sikerült. Így valószínűleg egy-két héten belül meg fogunk beszélni egy menetrendet, és ha minden igaz, akkor havonta legalább egyszer sor kerül egy játékra. Én elvállaltam egy kampány elindítását, majd a többiek igényére bízom, hogy mibe fogok bele, szerencsére most több kampány alapja is fel van vázolva néhány papírdarabra. A három választási lehetőség jelenleg: AD&D 2. kiadás (egy kis Forgotten Realms kalandozás a Kardparton, valószínűleg Vízmélyével a központban), Star Wars Saga Edition (a mandalóriai háborúk idején kis gerillaharc), és végül egy új World of Darkness (tisztán halandós sztori, de ha bejön akkor később átcsaphat Hunter-be vagy Vampire-be). Ezek közül az egyiket majd barátaimnak is szívesen elkezdem lemesélni, ha lesz rá igény, nem szeretném ha bármelyik is kárba veszne.
És mindezek mellett még a kelta RPG-ről sem tettem le, de most férfiasan megvallom, gyakorlatilag semmit nem sikerült vele haladnom. Bízom benne, hogy azért arra is jut majd időm a munka és az edzések, meccsek mellett.
Szóval jelenleg ez a helyzet itt kint 2013 januárjának közepén, lehetőség jelenleg sok van, játék egyelőre viszont annál kevesebb, remélhetőleg a következő hetekben ez változni fog már.
2013. január 2., szerda
Az óév utolsó játéka, itthon
Ha már itthon jártam Magyarországon nem hagyhattam ki egy játékot a cimborákkal. Eredetileg Werewolf: The Wild West lett volna terítéken, de sajnos mesélőnk délelőtt makacs betegsége miatt lemondta az aznapi játékot. Hogy ne menjen veszendőbe a dolog, úgy döntöttem, hogy gyorsan összedobok egy egylövéses D&D 4E kalandot, ennek rövid összefoglalója következik.
A csapat:
Elior - erdei elf, békés, vidám, a zenét és nevetést szerető vadász.
Tordek - törpe, meglehetősen magánal való és mogorva harcos.
Baras - félelf, Corellon paplovagja, kinek élete egy hajszálon múlt.
Kora tavasszal érkeztek hőseink Terkin városkájába egy régi szóbeszédet követve, miszerint a hatalmas Nerevar mágus a város mögött elterülő Sóhajok völgyében rendezte be titkos menedékét, de hogy bejussanak oda, szükségük lesz Nerevar Pecsétjére, a mágikus kulcsra, mely megnyitja előttük a varázsló rejtekének kapuit. Ha megtalálják...
A Sárkányszáj nevű fogadóban találtak szállásra, az estét némi muzsikaszóval és tánccal ütötték el, melybe nagy morogva Tordek és Baras is bekapcsolódtak. Másnap reggel frissen és kipihenten keresték fel Silvius-t, a bölcset, akiről azt hallották, hogy igen sok tudással rendelkezik a Sóhajok völgyét illetően. Balszerencséjükre az öreg tudóst nem találták otthon, a házat átkutatva arra a megállapításra jutottak, hogy tulajdonosa maximum 1-2 napja hagyhatta el lakhelyét. Egy térképet és Silvius eddig betelt naplóit magukhoz véve úgy határoztak, hogy azonnal a keresésére indulnak. A városkapunál megersítést nyertek abban a hitükben, hogy Silvius valóban önként vágott neki a rengetegnek, vesztegetni való idő híján rendesen kiléptek. néhány órás menetelés után az útról letérve érdekes romokra bukkantak, valamint egy menhiren egy rúnára, mely a bölcs jegyzeteiből ismerős volt számukra. Sok tanakodásra nem volt idejük, mivel a környező fák lombjaiból három Strige rontott rájuk, és míg Elior és Tordek hatékonyan elbántak támadóikkal, addig Baras kis híján életét vesztette saját ellenfelével vívott harcában. Az eszméletlen lovagon majdnem túl sokáig lakmározott a vérszomjas bestia, Tordek épp idejében csapta le kalapácsával, és ha Elior nem segít bajtársán az utolsó utáni pillanatban, akkor bizony az ifjú félelf kalandja igen hamar véget ért volna. Nem is csoda, hogy a nap hátralévő részét pihenéssel kellett tölteni, még ha ez növelte is eddigi lemaradásukat.
A következő nap mindent megtettek, hogy teret nyerjenek a kalandor bölcshöz képest. Ahogy egyre mélyebbre hatoltak az erdőbe, úgy egyre több rom is elő-előbukkant a sűrű aljnövényzetből, egyre inkább úgy érezték, hogy jó helyen járnak, és örömmmel fedezték fel a már ismerős rúnát egy újabb menhirbe vésve. Késő délutánra megtalálták a szobrot, melyet a térképen Silvius csak a "Bazalt Őrszemként" jelölt meg. A roppant szobor vigyázón kémleli a horizontot ki tudja már mióta, ám hőseink figyelmét inkább az apró mozgás keltette fel a szobor talapzatánál. Az óvatosságot szem előtt tartva úgy döntöttek, hogy biztos ami biztos alapon becserkészik azt a valakit a szobor tövében. Aggodalmuk túlzottnak bizonyult, nagy megkönnyebbülésükre csak Silvius volt az,némi beszélgetés után hőseink felajánlották segítségüket kutatásaiban, amit a bölcs szívesen is fogadott, hiszen néhány erős fegyverforgató karra nem lehet nemet mondani. Baras felmászva az Őrszemre érdekes felfedezést tett, valami furcsa szerkezetet pillantott meg néhány száz méterrel a szbor mögött.
Egy régi napóra-szerű szerkezetre bukkantak, melyről hamar kiderült, hogy a megszokott használattal ellentétben ez a hold sugarait fókuszálja a mutató tetejébe szerelt lencsék segítségével. A medence falában, melyben az óramutató állt, négy domborműre lettek figyelmesek, melyek a hold fázisait ábrázolták, mindegyik domborműben egy a hold ábrázolt állásval megyegyező módon csiszolt holdkő csillogott. Elior könnyedén meg tudta mondani, hogy épp a félhold jön el aznap este, így Tordek és Baras abba az állásba forgatta a nehéz mutatót. Szerencsére épp tiszta éjszaka borult rájuk, így a félhold akadálytalanul sütött le erre a szokatlan órára, majd pár óra elteltével a Hold elérte az ideális szöget, a lencsék elegendő fényt kaptak ahhoz, hogy fókuszálják az ezüstös sugarakat. A domborműbe foglalt holdkő kéken felizzott, és beindította az ősi mechanikát, mely megnyitotta a lejáratot Nerevar egyik laboratóriumába.
A csapat - Silviussal kiegészülve - óvatosan ballagott le a csigalépcsőn, majd egy vastag obszidiánból készült ajtó zárta el előlük a továbbutat, egy kis alkóvban az ajtó mellett pedig néhány krétadarabra bukkantak. Hamar rájöttek, hogy a megoldás az eddig már többször látott rúna, a Harcos Rúnája lesz, így gyorsan fel is rajzolták az ajtóra. Elsőre semmi nem törént, de mikor Baras kardja pengéjét tükörként használva ráirányította a Hold fényét, a rúna kéken felizzott, és megnyílt előttük a továbbút. Egy kis terembe jutottak, melyben egyedül egy csontvázat találtak egy obszidián trónon ülve. Várakozásukkal ellentétben a csontváz nem támadt rájuk, nem kelt életre és nem tett fel kérdéseket. Elior miközben a trónt vizsgálta, egy villanásra lett figyelmes, ahogy egy tőr villámgyorsan kicsusszant egy résből és egynesen Baras szíve felé repült. Szerencsére még idejében kiáltott társára, így a tőr csak a paplovag vállába mélyedt a szíve helyett. A lebegő tőr újabb és újabb támadásokat indított, ám közös erővel sikerült legyőzni a gyilkos pengét. Egy rövid folyosú után megérkeztek a laboratóriumba, ahol érdeklődésüket egy faládika keltette fel, mely a szoba közepén lévő asztalon állt, fedelét a tűz és a víz szimbóluma ékesítette. Tordek nem törődve társai aggodalmaival felnyitotta a dobozkát, ezzel szabadjára engedve egy tűz és egy vízelementált. A harc nem tartott sokáig, a kezdeti meglepettségen hamar úrrá lettek a kalandozók és néhány kíméletlen támadással el is pusztították az elementálokat. A tűzlény után mindössze egy hamukupac maradt, melyben Tordek egy pár parázsló alkarvédőre lelt, melyeket elégedetten csatolt fel némi szemrevételezés után (Flame Bracers). A vízelementál által hátrahagyott tócsa közepén pedig egy gyöngyre bukkantak hőseink, Baras mosolyogva süllyesztette iszákjába. Az utolsó helyiséget egy függöny választatta le a laborról, afféle raktárként szolgálhatott. Két dolog keltette fel érdeklődésüket, az egyik egy kis ládika, melynek zárját Tordek egy erőteljes csapással szét is zúzta, ám ezzel el is törte a benne rejtőző gyógyital üvegét, így a sűrű folyadék lassan szétfolyt a ládika alján. A szintén ebben a ládában található 50 aranyban azonban már ő sem tudott kárt tenni, így némi vígaszként szolgált a harcos számára. A másik érdekesség egy viaszpecséttel lezásrt urna volt, melyet Baras nyitott fel. Legnagyobb megrökönyödésére egy újabb lebegő tőr vágódott ki belőle, és felszakította a társa által okozott sebet a lovag vállán. Egyesített támadásaiknak köszönhetően ez az álnok szerszám se bírta sokáig, és hamarosan csörömpölve bucskázott végig a kis szobán, miután megszűnt a varázslat a pengén. Miután kicsit kifújták magukat Baras kiöntötte az urna tartalmát a padlóra, mely tele volt csupa döglött, tenyér nagyságú pókkal. A sok kis tetem között azonban rábukkant másra is, egy obszidiánból faragott fekete özvegy figurára. Ez Nerevar Pecsétjének egyik darabja!
A csapat elégedetten hagyta maga mögött a laboratóriumot, kifelé még Elior rábukkant egy titkos rekeszre is a trón alatt, mely 200 aranytallért és egy mágikus fejpántot is rejtett (Headband of Perception). Az elf örömmel illesztette homlokára ezt a remek varázstárgyat, a pénzt pedig gyorsan elosztották maguk közt. Két nappal később tértek vissza Terkinbe, hogy megtervezzék következő lépésüket és kitalálják, hol lehet a Pecsét következő darabja?
És ennyi volt a kaland, egylövésesnek szántam, szóval lehet, hogy nem lesz folytatása, de ha van rá igény, folytathatom is majd, akár Google+ segítségével is, hiszen hagytam bőven lehetőséget a további kalandokra. Közel sem ideális összeállításnak meséltem, de ez egyáltalán nem baj, ahogy remélem érezhető volt, nem a harc volt a főszerepben. AD&D 2nd rendszerben szívesebben meséltem volna, a kaland inkább abba illett volna bele, de a csapatban nem mindenki van oda azért a rendszerért, ezért lett belőle 4E.
Összességében egy kellemes, jó hangulatú játékkal sikerült búcsúztatni 2012-t. Ez az év számomra rengeteg változást hozott, rengeteg új impulzus ért, mind szerepjáték, mind személyes téren. Remélem 2013 is hasonlóan jól fog alakulni (bár örök optimista vagyok, így remélem még jobban...), és kívánok mindenkinek egy sikeres, jó évet, valósuljon meg minden, amit szeretnétek!
És a végére még egy utolsó, ünnepi kép:
A csapat:
Elior - erdei elf, békés, vidám, a zenét és nevetést szerető vadász.
Tordek - törpe, meglehetősen magánal való és mogorva harcos.
Baras - félelf, Corellon paplovagja, kinek élete egy hajszálon múlt.
Kora tavasszal érkeztek hőseink Terkin városkájába egy régi szóbeszédet követve, miszerint a hatalmas Nerevar mágus a város mögött elterülő Sóhajok völgyében rendezte be titkos menedékét, de hogy bejussanak oda, szükségük lesz Nerevar Pecsétjére, a mágikus kulcsra, mely megnyitja előttük a varázsló rejtekének kapuit. Ha megtalálják...
A Sárkányszáj nevű fogadóban találtak szállásra, az estét némi muzsikaszóval és tánccal ütötték el, melybe nagy morogva Tordek és Baras is bekapcsolódtak. Másnap reggel frissen és kipihenten keresték fel Silvius-t, a bölcset, akiről azt hallották, hogy igen sok tudással rendelkezik a Sóhajok völgyét illetően. Balszerencséjükre az öreg tudóst nem találták otthon, a házat átkutatva arra a megállapításra jutottak, hogy tulajdonosa maximum 1-2 napja hagyhatta el lakhelyét. Egy térképet és Silvius eddig betelt naplóit magukhoz véve úgy határoztak, hogy azonnal a keresésére indulnak. A városkapunál megersítést nyertek abban a hitükben, hogy Silvius valóban önként vágott neki a rengetegnek, vesztegetni való idő híján rendesen kiléptek. néhány órás menetelés után az útról letérve érdekes romokra bukkantak, valamint egy menhiren egy rúnára, mely a bölcs jegyzeteiből ismerős volt számukra. Sok tanakodásra nem volt idejük, mivel a környező fák lombjaiból három Strige rontott rájuk, és míg Elior és Tordek hatékonyan elbántak támadóikkal, addig Baras kis híján életét vesztette saját ellenfelével vívott harcában. Az eszméletlen lovagon majdnem túl sokáig lakmározott a vérszomjas bestia, Tordek épp idejében csapta le kalapácsával, és ha Elior nem segít bajtársán az utolsó utáni pillanatban, akkor bizony az ifjú félelf kalandja igen hamar véget ért volna. Nem is csoda, hogy a nap hátralévő részét pihenéssel kellett tölteni, még ha ez növelte is eddigi lemaradásukat.
A következő nap mindent megtettek, hogy teret nyerjenek a kalandor bölcshöz képest. Ahogy egyre mélyebbre hatoltak az erdőbe, úgy egyre több rom is elő-előbukkant a sűrű aljnövényzetből, egyre inkább úgy érezték, hogy jó helyen járnak, és örömmmel fedezték fel a már ismerős rúnát egy újabb menhirbe vésve. Késő délutánra megtalálták a szobrot, melyet a térképen Silvius csak a "Bazalt Őrszemként" jelölt meg. A roppant szobor vigyázón kémleli a horizontot ki tudja már mióta, ám hőseink figyelmét inkább az apró mozgás keltette fel a szobor talapzatánál. Az óvatosságot szem előtt tartva úgy döntöttek, hogy biztos ami biztos alapon becserkészik azt a valakit a szobor tövében. Aggodalmuk túlzottnak bizonyult, nagy megkönnyebbülésükre csak Silvius volt az,némi beszélgetés után hőseink felajánlották segítségüket kutatásaiban, amit a bölcs szívesen is fogadott, hiszen néhány erős fegyverforgató karra nem lehet nemet mondani. Baras felmászva az Őrszemre érdekes felfedezést tett, valami furcsa szerkezetet pillantott meg néhány száz méterrel a szbor mögött.
Egy régi napóra-szerű szerkezetre bukkantak, melyről hamar kiderült, hogy a megszokott használattal ellentétben ez a hold sugarait fókuszálja a mutató tetejébe szerelt lencsék segítségével. A medence falában, melyben az óramutató állt, négy domborműre lettek figyelmesek, melyek a hold fázisait ábrázolták, mindegyik domborműben egy a hold ábrázolt állásval megyegyező módon csiszolt holdkő csillogott. Elior könnyedén meg tudta mondani, hogy épp a félhold jön el aznap este, így Tordek és Baras abba az állásba forgatta a nehéz mutatót. Szerencsére épp tiszta éjszaka borult rájuk, így a félhold akadálytalanul sütött le erre a szokatlan órára, majd pár óra elteltével a Hold elérte az ideális szöget, a lencsék elegendő fényt kaptak ahhoz, hogy fókuszálják az ezüstös sugarakat. A domborműbe foglalt holdkő kéken felizzott, és beindította az ősi mechanikát, mely megnyitotta a lejáratot Nerevar egyik laboratóriumába.
A csapat - Silviussal kiegészülve - óvatosan ballagott le a csigalépcsőn, majd egy vastag obszidiánból készült ajtó zárta el előlük a továbbutat, egy kis alkóvban az ajtó mellett pedig néhány krétadarabra bukkantak. Hamar rájöttek, hogy a megoldás az eddig már többször látott rúna, a Harcos Rúnája lesz, így gyorsan fel is rajzolták az ajtóra. Elsőre semmi nem törént, de mikor Baras kardja pengéjét tükörként használva ráirányította a Hold fényét, a rúna kéken felizzott, és megnyílt előttük a továbbút. Egy kis terembe jutottak, melyben egyedül egy csontvázat találtak egy obszidián trónon ülve. Várakozásukkal ellentétben a csontváz nem támadt rájuk, nem kelt életre és nem tett fel kérdéseket. Elior miközben a trónt vizsgálta, egy villanásra lett figyelmes, ahogy egy tőr villámgyorsan kicsusszant egy résből és egynesen Baras szíve felé repült. Szerencsére még idejében kiáltott társára, így a tőr csak a paplovag vállába mélyedt a szíve helyett. A lebegő tőr újabb és újabb támadásokat indított, ám közös erővel sikerült legyőzni a gyilkos pengét. Egy rövid folyosú után megérkeztek a laboratóriumba, ahol érdeklődésüket egy faládika keltette fel, mely a szoba közepén lévő asztalon állt, fedelét a tűz és a víz szimbóluma ékesítette. Tordek nem törődve társai aggodalmaival felnyitotta a dobozkát, ezzel szabadjára engedve egy tűz és egy vízelementált. A harc nem tartott sokáig, a kezdeti meglepettségen hamar úrrá lettek a kalandozók és néhány kíméletlen támadással el is pusztították az elementálokat. A tűzlény után mindössze egy hamukupac maradt, melyben Tordek egy pár parázsló alkarvédőre lelt, melyeket elégedetten csatolt fel némi szemrevételezés után (Flame Bracers). A vízelementál által hátrahagyott tócsa közepén pedig egy gyöngyre bukkantak hőseink, Baras mosolyogva süllyesztette iszákjába. Az utolsó helyiséget egy függöny választatta le a laborról, afféle raktárként szolgálhatott. Két dolog keltette fel érdeklődésüket, az egyik egy kis ládika, melynek zárját Tordek egy erőteljes csapással szét is zúzta, ám ezzel el is törte a benne rejtőző gyógyital üvegét, így a sűrű folyadék lassan szétfolyt a ládika alján. A szintén ebben a ládában található 50 aranyban azonban már ő sem tudott kárt tenni, így némi vígaszként szolgált a harcos számára. A másik érdekesség egy viaszpecséttel lezásrt urna volt, melyet Baras nyitott fel. Legnagyobb megrökönyödésére egy újabb lebegő tőr vágódott ki belőle, és felszakította a társa által okozott sebet a lovag vállán. Egyesített támadásaiknak köszönhetően ez az álnok szerszám se bírta sokáig, és hamarosan csörömpölve bucskázott végig a kis szobán, miután megszűnt a varázslat a pengén. Miután kicsit kifújták magukat Baras kiöntötte az urna tartalmát a padlóra, mely tele volt csupa döglött, tenyér nagyságú pókkal. A sok kis tetem között azonban rábukkant másra is, egy obszidiánból faragott fekete özvegy figurára. Ez Nerevar Pecsétjének egyik darabja!
A csapat elégedetten hagyta maga mögött a laboratóriumot, kifelé még Elior rábukkant egy titkos rekeszre is a trón alatt, mely 200 aranytallért és egy mágikus fejpántot is rejtett (Headband of Perception). Az elf örömmel illesztette homlokára ezt a remek varázstárgyat, a pénzt pedig gyorsan elosztották maguk közt. Két nappal később tértek vissza Terkinbe, hogy megtervezzék következő lépésüket és kitalálják, hol lehet a Pecsét következő darabja?
És ennyi volt a kaland, egylövésesnek szántam, szóval lehet, hogy nem lesz folytatása, de ha van rá igény, folytathatom is majd, akár Google+ segítségével is, hiszen hagytam bőven lehetőséget a további kalandokra. Közel sem ideális összeállításnak meséltem, de ez egyáltalán nem baj, ahogy remélem érezhető volt, nem a harc volt a főszerepben. AD&D 2nd rendszerben szívesebben meséltem volna, a kaland inkább abba illett volna bele, de a csapatban nem mindenki van oda azért a rendszerért, ezért lett belőle 4E.
Összességében egy kellemes, jó hangulatú játékkal sikerült búcsúztatni 2012-t. Ez az év számomra rengeteg változást hozott, rengeteg új impulzus ért, mind szerepjáték, mind személyes téren. Remélem 2013 is hasonlóan jól fog alakulni (bár örök optimista vagyok, így remélem még jobban...), és kívánok mindenkinek egy sikeres, jó évet, valósuljon meg minden, amit szeretnétek!
És a végére még egy utolsó, ünnepi kép:
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)