Ha már itthon jártam Magyarországon nem hagyhattam ki egy játékot a cimborákkal. Eredetileg Werewolf: The Wild West lett volna terítéken, de sajnos mesélőnk délelőtt makacs betegsége miatt lemondta az aznapi játékot. Hogy ne menjen veszendőbe a dolog, úgy döntöttem, hogy gyorsan összedobok egy egylövéses D&D 4E kalandot, ennek rövid összefoglalója következik.
A csapat:
Elior - erdei elf, békés, vidám, a zenét és nevetést szerető vadász.
Tordek - törpe, meglehetősen magánal való és mogorva harcos.
Baras - félelf, Corellon paplovagja, kinek élete egy hajszálon múlt.
Kora tavasszal érkeztek hőseink Terkin városkájába egy régi szóbeszédet követve, miszerint a hatalmas Nerevar mágus a város mögött elterülő Sóhajok völgyében rendezte be titkos menedékét, de hogy bejussanak oda, szükségük lesz Nerevar Pecsétjére, a mágikus kulcsra, mely megnyitja előttük a varázsló rejtekének kapuit. Ha megtalálják...
A Sárkányszáj nevű fogadóban találtak szállásra, az estét némi muzsikaszóval és tánccal ütötték el, melybe nagy morogva Tordek és Baras is bekapcsolódtak. Másnap reggel frissen és kipihenten keresték fel Silvius-t, a bölcset, akiről azt hallották, hogy igen sok tudással rendelkezik a Sóhajok völgyét illetően. Balszerencséjükre az öreg tudóst nem találták otthon, a házat átkutatva arra a megállapításra jutottak, hogy tulajdonosa maximum 1-2 napja hagyhatta el lakhelyét. Egy térképet és Silvius eddig betelt naplóit magukhoz véve úgy határoztak, hogy azonnal a keresésére indulnak. A városkapunál megersítést nyertek abban a hitükben, hogy Silvius valóban önként vágott neki a rengetegnek, vesztegetni való idő híján rendesen kiléptek. néhány órás menetelés után az útról letérve érdekes romokra bukkantak, valamint egy menhiren egy rúnára, mely a bölcs jegyzeteiből ismerős volt számukra. Sok tanakodásra nem volt idejük, mivel a környező fák lombjaiból három Strige rontott rájuk, és míg Elior és Tordek hatékonyan elbántak támadóikkal, addig Baras kis híján életét vesztette saját ellenfelével vívott harcában. Az eszméletlen lovagon majdnem túl sokáig lakmározott a vérszomjas bestia, Tordek épp idejében csapta le kalapácsával, és ha Elior nem segít bajtársán az utolsó utáni pillanatban, akkor bizony az ifjú félelf kalandja igen hamar véget ért volna. Nem is csoda, hogy a nap hátralévő részét pihenéssel kellett tölteni, még ha ez növelte is eddigi lemaradásukat.
A következő nap mindent megtettek, hogy teret nyerjenek a kalandor bölcshöz képest. Ahogy egyre mélyebbre hatoltak az erdőbe, úgy egyre több rom is elő-előbukkant a sűrű aljnövényzetből, egyre inkább úgy érezték, hogy jó helyen járnak, és örömmmel fedezték fel a már ismerős rúnát egy újabb menhirbe vésve. Késő délutánra megtalálták a szobrot, melyet a térképen Silvius csak a "Bazalt Őrszemként" jelölt meg. A roppant szobor vigyázón kémleli a horizontot ki tudja már mióta, ám hőseink figyelmét inkább az apró mozgás keltette fel a szobor talapzatánál. Az óvatosságot szem előtt tartva úgy döntöttek, hogy biztos ami biztos alapon becserkészik azt a valakit a szobor tövében. Aggodalmuk túlzottnak bizonyult, nagy megkönnyebbülésükre csak Silvius volt az,némi beszélgetés után hőseink felajánlották segítségüket kutatásaiban, amit a bölcs szívesen is fogadott, hiszen néhány erős fegyverforgató karra nem lehet nemet mondani. Baras felmászva az Őrszemre érdekes felfedezést tett, valami furcsa szerkezetet pillantott meg néhány száz méterrel a szbor mögött.
Egy régi napóra-szerű szerkezetre bukkantak, melyről hamar kiderült, hogy a megszokott használattal ellentétben ez a hold sugarait fókuszálja a mutató tetejébe szerelt lencsék segítségével. A medence falában, melyben az óramutató állt, négy domborműre lettek figyelmesek, melyek a hold fázisait ábrázolták, mindegyik domborműben egy a hold ábrázolt állásval megyegyező módon csiszolt holdkő csillogott. Elior könnyedén meg tudta mondani, hogy épp a félhold jön el aznap este, így Tordek és Baras abba az állásba forgatta a nehéz mutatót. Szerencsére épp tiszta éjszaka borult rájuk, így a félhold akadálytalanul sütött le erre a szokatlan órára, majd pár óra elteltével a Hold elérte az ideális szöget, a lencsék elegendő fényt kaptak ahhoz, hogy fókuszálják az ezüstös sugarakat. A domborműbe foglalt holdkő kéken felizzott, és beindította az ősi mechanikát, mely megnyitotta a lejáratot Nerevar egyik laboratóriumába.
A csapat - Silviussal kiegészülve - óvatosan ballagott le a csigalépcsőn, majd egy vastag obszidiánból készült ajtó zárta el előlük a továbbutat, egy kis alkóvban az ajtó mellett pedig néhány krétadarabra bukkantak. Hamar rájöttek, hogy a megoldás az eddig már többször látott rúna, a Harcos Rúnája lesz, így gyorsan fel is rajzolták az ajtóra. Elsőre semmi nem törént, de mikor Baras kardja pengéjét tükörként használva ráirányította a Hold fényét, a rúna kéken felizzott, és megnyílt előttük a továbbút. Egy kis terembe jutottak, melyben egyedül egy csontvázat találtak egy obszidián trónon ülve. Várakozásukkal ellentétben a csontváz nem támadt rájuk, nem kelt életre és nem tett fel kérdéseket. Elior miközben a trónt vizsgálta, egy villanásra lett figyelmes, ahogy egy tőr villámgyorsan kicsusszant egy résből és egynesen Baras szíve felé repült. Szerencsére még idejében kiáltott társára, így a tőr csak a paplovag vállába mélyedt a szíve helyett. A lebegő tőr újabb és újabb támadásokat indított, ám közös erővel sikerült legyőzni a gyilkos pengét. Egy rövid folyosú után megérkeztek a laboratóriumba, ahol érdeklődésüket egy faládika keltette fel, mely a szoba közepén lévő asztalon állt, fedelét a tűz és a víz szimbóluma ékesítette. Tordek nem törődve társai aggodalmaival felnyitotta a dobozkát, ezzel szabadjára engedve egy tűz és egy vízelementált. A harc nem tartott sokáig, a kezdeti meglepettségen hamar úrrá lettek a kalandozók és néhány kíméletlen támadással el is pusztították az elementálokat. A tűzlény után mindössze egy hamukupac maradt, melyben Tordek egy pár parázsló alkarvédőre lelt, melyeket elégedetten csatolt fel némi szemrevételezés után (Flame Bracers). A vízelementál által hátrahagyott tócsa közepén pedig egy gyöngyre bukkantak hőseink, Baras mosolyogva süllyesztette iszákjába. Az utolsó helyiséget egy függöny választatta le a laborról, afféle raktárként szolgálhatott. Két dolog keltette fel érdeklődésüket, az egyik egy kis ládika, melynek zárját Tordek egy erőteljes csapással szét is zúzta, ám ezzel el is törte a benne rejtőző gyógyital üvegét, így a sűrű folyadék lassan szétfolyt a ládika alján. A szintén ebben a ládában található 50 aranyban azonban már ő sem tudott kárt tenni, így némi vígaszként szolgált a harcos számára. A másik érdekesség egy viaszpecséttel lezásrt urna volt, melyet Baras nyitott fel. Legnagyobb megrökönyödésére egy újabb lebegő tőr vágódott ki belőle, és felszakította a társa által okozott sebet a lovag vállán. Egyesített támadásaiknak köszönhetően ez az álnok szerszám se bírta sokáig, és hamarosan csörömpölve bucskázott végig a kis szobán, miután megszűnt a varázslat a pengén. Miután kicsit kifújták magukat Baras kiöntötte az urna tartalmát a padlóra, mely tele volt csupa döglött, tenyér nagyságú pókkal. A sok kis tetem között azonban rábukkant másra is, egy obszidiánból faragott fekete özvegy figurára. Ez Nerevar Pecsétjének egyik darabja!
A csapat elégedetten hagyta maga mögött a laboratóriumot, kifelé még Elior rábukkant egy titkos rekeszre is a trón alatt, mely 200 aranytallért és egy mágikus fejpántot is rejtett (Headband of Perception). Az elf örömmel illesztette homlokára ezt a remek varázstárgyat, a pénzt pedig gyorsan elosztották maguk közt. Két nappal később tértek vissza Terkinbe, hogy megtervezzék következő lépésüket és kitalálják, hol lehet a Pecsét következő darabja?
És ennyi volt a kaland, egylövésesnek szántam, szóval lehet, hogy nem lesz folytatása, de ha van rá igény, folytathatom is majd, akár Google+ segítségével is, hiszen hagytam bőven lehetőséget a további kalandokra. Közel sem ideális összeállításnak meséltem, de ez egyáltalán nem baj, ahogy remélem érezhető volt, nem a harc volt a főszerepben. AD&D 2nd rendszerben szívesebben meséltem volna, a kaland inkább abba illett volna bele, de a csapatban nem mindenki van oda azért a rendszerért, ezért lett belőle 4E.
Összességében egy kellemes, jó hangulatú játékkal sikerült búcsúztatni 2012-t. Ez az év számomra rengeteg változást hozott, rengeteg új impulzus ért, mind szerepjáték, mind személyes téren. Remélem 2013 is hasonlóan jól fog alakulni (bár örök optimista vagyok, így remélem még jobban...), és kívánok mindenkinek egy sikeres, jó évet, valósuljon meg minden, amit szeretnétek!
És a végére még egy utolsó, ünnepi kép:
