2013. február 14., csütörtök

A Kígyó visszatér - Google+ 1. rész

A múlt héten sikerült lemesélnem A Kígyó visszatér (Hősök Hajnala modul) első harcjelentét és némi szerepjátékot is belecsempészni a játékba. Ez első hangzásra nem tűnik soknak, nem is volt.
Elég tetemes késéssel sikerült elkezdeni a játékot, mivel vártunk további két emberre, de hiába, így végül négy játékossal fogtunk bele a kalandba. A roll20 alkalmazást használtuk rácsnak, és kiválóan teljesített nálam az első vizsgáján. Egy az egyben sikerült a modulban szereplő térképet ráhúzni a rácsra, így a Kincsestanya teljes pompájában tárulhatott a játékosaim szeme elé. Szép tokeneket is sikerült találni, valamint a további lehetőségek is nagyon hangulatosak és jók a játékhoz. A "Handout" lehetőség a kedvencem, ahová a kapitány naplóját másoltam be, valamint az "NPC-s" lehetőségnél is tudtam a szövetségesekhez és NJK-khoz képet és leírást társítani.
Maga a játék egy rövid bevetőből állt, ahol megismerkedhettek a játékosaim Escondite városával, majd kezdetét vette a harc a Kígyó hajdanvolt kapitányával és legénységével. Meglehetősen nehéz harc volt ez a csapat számára, és bár igaz, hogy lehetett volna hatékonyabban is taktikázni és effektívebben használni a karakterek képességeit (én például szinte mindig az Encounter Powerrel nyitok, a játékosok pedig igen sokáig tartogatták), azért nagy nehezen sikerült legyűrni az ellenséget. Utána még egy kis beszélgetés, döntéshozatal, hogy merre tovább, majd a csapat elindult a Kígyó halványodó sziluettje felé...
Egyelőre mindössze ennyi történt, a héten nem lesz játék, jövő héten következik a folytatás.

2 megjegyzés:

  1. Amúgy ez haladt valamerre, volt folytatás?

    VálaszTörlés
  2. Sajnos a dolog bizonytalan időre meghalt, mert nem nagyon sikerült az angol csapatot összerántani. Pedig legalább az első részt nagyon szerettem volna/szeretném lemesélni.
    A remény hal meg utoljára! :)

    VálaszTörlés