2013. december 24., kedd

Új kampányblog

Januártól indítom útjára új kampányomat D&D 4. kiadás alatt, amihez úgy döntöttem, hogy külön kampányblogot vezetek játékosaim számára, hogy minden egy helyen legyen.
Természetesen próbálok visszatérni ehhez a bloghoz is, az utóbbi hónapok nem úgy alakultak, hogy nagyon tudtam volna írni ide, igaz, sok szerepjátékra sem volt alkalom.
Még van két játékbeszámolónyi elmaradásom Star Wars téren, valamint tervezek egy összegzést írni az utóbbi hónapok alatt játszott Alkony Urai kampányhoz. Ezt próbálom még az év vége előtt megtenni, de ha nem sikerül, akkor még mindig ott a következő év!
Az új kampányblog neve:
Feywild Védelmében
Itt egy kicsit gyakrabban fognak a közeljövőben megjelenni bejegyzések, ahogy újabb dolgokat írok le a kampányról és elkezdődik a játék. Remélem, hogy egy hosszú kampány veszi kezdetét és lesz módom mindkét bloggal kicsit jobban törődni mint azt ezzel tettem az utóbbi időben.