2015. március 24., kedd

Vampire the Masquerade: Sons of Anarchy

Valószínűleg ennek a népszerű sorozatnak a címe lesz a következő hetek/hónapok alatt kidolgozásra kerülő új VtM krónikámnak a fedőneve. Egy bejegyzés arról, hogyan nem működik egy alapvetően jónak ígérkező ötlet, és abból hogyan alakul ki egy új inspiráció.
Mindennek az alapja az volt, hogy az elkezdett Giovanni krónika csapatkohézió híján kútba esett. A játékosok is jelezték, hogy annyira nem jött be a dolog (bár mindössze két játékalkalom ment le), és én is éreztem, hogy valami hiányzik. Nehéz beismerni, ha egy ötlet - aminek a kidolgozásába viszonylag sok energiát fektettem - nem működik a gyakorlatban. Nagyban megkönnyítette a döntést az, hogy én se voltam már beleszerelmesedve a dologba, így objektívan tudtam értékelni az eddig lemesélt eseményeket.
Alapvetően a következő problémák voltak a krónikával a játékosok és a saját belátásom szerint:

  • a csapat két ancillából és egy ghoul-ból állt, így nem nagyon alakult ki köztük kötelék, nem is nagyon volt interakció
  • ez leginkább arra vezethető vissza, hogy a két vámpír túl idős volt, a ghoul meg... nos, ghoul, így semmi alapja nem volt az egymás közelebbi megismerésének, három ifjúval több létjogosultsága lehetett volna
  • a karakterek nem voltak egymásra utalva a legkisebb mértékben sem, még kiegészíteni sem kellett egymást, a megkezdett történetet akár egyetlan ravaszabb, megfelelő erőforrásokkal rendelkező vértestvér képes lett volna felgöngyölíteni
A többi dolog rendben volt, úgy gondolom az alaphelyzet, a körítés, a tálalás rendben volt, viszont a legelejétől hibás feltételezésre alapoztam, arra, hogy a karakterek együtt fognak működni. És itt érződik, hogy nagyon régen meséltem ebben a világban, mert előjöttek a fent leírt problémák, ami viszont nagyon beszürkítette a játékot. Így csakis a kuka lehetett a sorsa a történetnek. Ami nem megy, azt nem kell erőltetni.

Még december vége környékén kezdtem el nézni a Sons of Anarchy (magyarul az igen művészi "Kemény motorosok" nevet viseli) sorozatot, hála a többi általam nézett aktuális sorozat téli szünetének. Nagyon hamar sikerült megfognia mind a sztorinak, mind a szereplőknek, az alaphelyzet is kimondottan tetszett. A harmadik évad környékén érett meg bennem az elhatározás, hogy egy hasonló alap kiváló lehet egy új Vampire krónikának. A felvetés elég nagy sikert aratott, a srácok vevők voltak az új ötletre.
A sorozathoz hasonlóan egy motoros banda lenne az alap, stílusosan Anarch csoportosulás. Itt nyer értelmet a poszt címe: Sons of Anarchy.
Itt a játékosok ifjú anarchokat játszanak, és egyelőre csak "próbaidősként" vannak jelen a bandában, még bizonyítaniuk kell. Ez rengeteg lehetőséget kínál bemutatni a krónika elején a város meghatározó hatalmi viszonyait, főbb NPC-ket, hangulatot teremteni rögtön az elején. Kapásból megvan az összetartó kapocs is, a banda testvériség-jellege kiválóan erősíti az összetartozást, a sorsközösséget, az összefogás szükségességét a külső tényezőkkel szemben, legyen az a Kamarilla, a Szabbat, más bandák, a rendőrség, vérfarkasok, stb.
Az eddigi meséimmel ellentétben nem egy városra szeretnék fókuszálni, hanem inkább egy régióra, így bár a banda székhelye Fairfield, CA lesz, rendszeres kirándulásokat fognak tenni Sacramentoba, San Franciscoba meg még ahová a szükség sodorja őket. Ez persze jóval több munkát jelent, de pont ez a mobilitás és szabadság az egyik fontos jellemzője a motoros létnek.
Rengeteg NPC-t és helyszínt kell még mindig kidolgoznom, hogy egyáltalán el tudjam indítani a krónikát, de ha egyszer megvan a díszlet, akkor onnantól viszonylag könnyű dolgom lesz már. Igazából ez az egyetlen dolog amit kimondottan gyűlölök a VtM-ben lusta mesélőként, a rengeteg felkészülést.
A karakterek előtörténetei már alakulnak, ahol szükséges játszunk egy kis prológust is, remélhetőleg még a tavasz során elkezdjük a játékot. Alapvetően rövid, 3-4 órás játékülések lesznek havi 1-2 alkalommal hétköznap.

Jelenleg kis pihenésként Helvécziát játszunk ezzel a csapattal, ahol Aladárt, a czigány sírrabló vagabundot személyesítem meg. A bátor kalandorok eddigi történetét majd egy poszt formájában hamarosan közzé is teszem.

2015. február 23., hétfő

Planescape - 1. játékalkalom

Hétvégén végre sikerült összehozni az első játékot a már egy ideje készülő Planescape kampányomhoz. A tervezgetés és egyeztetés a játékosokkal már zajlott egy ideje, nem akartam vele kapkodni, mindenképp személyre szabott mesét akartam. Végül sikerült találni egy időpontot ami mindenkinek megfelelt, így került sor az első közös játékra.
Rövid beszámoló következik, kis értékelés a végén.

A karakterek:

- Baeris, Half-elf Sorcerer
- Corian Nargos Rey, Drow Rogue
- Dante, Human Warlock
- Északiszél Sylian, High Elf Wizard
- Sisakos Brol, Human Paladin of Tempus

A csapattagok külnböző módokon, de nagyjából egy időben kerültek Sigil városába, és hamarosan sikerült felvenniük a kapcsolatot a Kívülállókkal (The Outsiders). Találkoztak a vezetőjükkel, Ottoval, aki mesélt nekik kicsit Sigilről, és a csoportosulásokról. Megtudták azt is, hogy szeretne szervezett frakciót alakítani a Külsősökből, hogy jobban érvényesülhessenek, védettebbek legyenek a síklakókkal szemben. Ehhez természetesen az kell, hogy pár másik csoport hasznosnak lássa őket és tartozzanak a Külsősöknek pár szívességgel. Itt jönnek be a képbe az új fiúk...
A Porembereknek (Dustmen) mostanában meggyűlt a bajuk egy titokzatos gyilkossal, aki időnként újabb és újabb "munkásokat" pusztít el. A csapat kapott az alkalmon, hogy bebizonyíthassa, lehet rájuk számítani. Rögtön el is indultak a Mauzóleum felé, szerencsére Corian az elmúlt napokban többször is járt a hatalmas, komor épület közelében, így gond nélkül odavezette a többieket.
Odavezető útjuk során találkoztak pár helyi érdekességgel, mint amilyen egy dabus, aki épp egy düledező viskó elbontásán fáradozott, vagy egy gyűjtő, aki épp két holttestet tolt kordén a Mauzóleum kapujához. Betértek egy rövid időre a csalogató, Gyűlő Por nevet viselő kocsmába, mely hűen nevéhez, a Poremberek "szórakozóhelye". Némi eredménytelen társalgás és a formalinba áztatott személyzet megcsodálása után visszatértek az utcára, és azon törték a fejüket, hogyan nyerhetnének bebocsájtást a falakon belülre.
A szerencse segítségükre sietett, még ha kicsit rendhagyó formában is. A korábban a dabus által bontásra ítélt ház tövében egy Poros holttestére leltek, némi tanakodás után a csapat kettévált, Dante és Sylian elindultak a kapu felé, hogy értesítsék a frakció illetékeseit, a többiek a hullánál maradtak.
Sisakos Brol és Baeris egy rögtönzött nyomozásba kezdett, jutalmuk egy sikátorból feléjük lőtt nyílvessző volt. Még észrevették a menekülő női alakot és Brol egy emberes dobással sikeresen kihasított belőle egy kisebb húsdarabot dobófejszéjével. Végül a rejtélyes nő kereket oldott, a nagydarab harcos pedig kellemetlen felfedezést tett: a kimetszett hús szürke, és nem vérzik...
Közben visszatértek a többiek is a Poremberek egyik komor adeptusával, aki megerősítette, hogy a hús valóban egy élőholttól származik (az, hogy konkrétan megkóstolta a húst némi viszolygást váltott ki), és hírt adott arról is, hogy másvalaki pedig a falakon belül iktatott ki két újabb munkást. A csapatot némileg meglepte, hogy két gyilkossal is dolguk van, de felajánlották a segítségüket, amit némi fontolgatás után elfogadott a csuhás. Beszámolt egy rosszul sikerült rituáléról is, mely során a holttest felpattant a kőlapról, rátámadott egy beavatottra, majd elmenekült. Megosztotta gyanúját, hogy az egyik gyilkos valószínűleg ez az engedetlen holttest lehet, a másikról sajnos fogalma sincs.
A csapat következő útja újra a Gyűlő Porba vezetett, ahol megtudták, hogy egy "szerződéses" munkás gondolta meg magát az utolsó utáni pillanatban, akit Shurának hívtak, még
a hozzávetőleges lakhelyét is megtudták. Ahogy elindultak arrafelé, az egyik sikátorból fegyverek zaja ütötte meg a fülüket. Corian egyedül lopakodott oda megnézni, és egy férfit látott ahogy egy élőholt nővel hadakozik, beszélve hozzá, folyamatosan csak védekezve és hátrálva. A tolvaj miután úgy gondolta, hogy eleget látott, elindult vissza a többiekhez, de ahogy elfordult, a férfi tiszta, erős hangját hallotta:
- Nem hagysz nekem más választást: Lathander nevében elűzlek innen!
Erős, mennyei fény villant, ami teljesen elvakította a drow-t, félig vakon botorkált vissza társaihoz és mesélte el, hogy mi történt.
Innen folyatódik legközelebb a történet...

Mesélői kommentár: 
Első alkalomnak kiváló volt, sokat nem haladt előre a cselekmény, de nem is volt ez gond ezúttal. A csapat először játszott így együtt, volt kis ismerkedés fázis, karakterleírás, minden ami kell. Nekem is furcsa volt, hogy nem a szokásos arcoknak mesélek, bele kellett rázódnom a mesélésbe, szerencsére ez elég gyorsan sikerült.
Új kampány kezdésekor próbálok az első alkalmak során több leírást és egyedi hangulati elemet belevonni a mesélésbe, itt is volt pár rövidebb jelenet, ami a cselekményhez nem kapcsolódott, de kiemelte Sigil furcsaságait, mint pl. a dabus vagy a gyűjtő.
Ami egy kis fejtörést okozott még az a karakterek elhelyezése a városban, hiszen ez a szetting nem éppen első szintű karakterek játszótere, így jött a bizonyítási fázis, és a "nem kár értük" felfogás. Úgy gondoltam, ez tükrözi valamelyest az erőviszonyokat.
A következő alkalomra valamikor márciusban kerül sor.

2015. február 4., szerda

Amikor a D&D 5. kiadás találkozik a dédapjával

Rögtön az év második napján egy laza kis D&D-vel nyitottunk, a változatosság kedvéért én meséltem, bár kissé last minute derült ki a dolog.
Mit tesz ilyenkor az élelmes (lusta?) mesélő? Előkap egy klasszikus modult és átdolgozza az új kiadásra! Ajánlom mindenkinek a régi AD&D kalandokat, rengeteget találni elszórva PDF-ben a neten, mindenki megtalálja a neki szimpatikusat.
Már egy ideje ott senyvedt a meghajtómon a pár hónapja a DriveThruRPG-ről ingyen (!) letöltött Temple of Elemental Evil, így végre alkalmam nyílt rá, hogy a csapat elé vessem.
Néhány tapasztalat a játékélménnyel és az átdolgozással kapcsolatban:

  • gyakorlatilag változatlanul hagyhatók az ellenségek értékei (természetesen az új kiadásra aktualizálva), de a számukat érdemes kissé visszább venni, a legelső csatában az egy szem magányos óriásvarangy majdnem felfalta a csapat harcosát egy harapásból
  • a narratív mesélés bőven elég a harc során, nagyban meggyorsítja a játékot, igen kellemes felüdülés a 4. kiadás grides sakkozásához képest
  • az átírása a kaland aktuális szakaszának az új kiadásra nem vett több időt igénybe másfél óránál, a modul első felének átolvasásával és pár egyéni módosítás eszközlésével a teljes felkészülés mindössze 4 órát vett igénybe (normál esetben ez nálam a duplája szokott lenni)
  • ha a gnóm illúzionista a 850 arany értékű míves tőrt elteszi a későbbi színháza kellékének, az pár játékosnál kivágja a biztosítékot
  • mind ahogy az is, ha nevezett gnóm meg se hallva a másik karakter javaslatát, pár másodperc múltán ugyanazt a saját ötleteként adja elő
  • és mindezen felül ő végez a legtöbb ellenséggel és diadalittasan rikoltozva szórja a harcos háta mögül a tűznyilakat
A következő posztokban leginkább a soron következő két kampányom elkészítése és történései kapják majd a reflektorfényt. A Giovanni krónikát félredobtam és helyette egy Anarch krónikába fogunk március környékén (kis darkos Sons of Anarchy), illetve szombaton ha minden jól megy a Planescape kampány is elindul végre.

2015. január 7., szerda

Sárkánytle le, kincset össze... - A feltámadás

Nagyjából egy éve történt, hogy utoljára írtam a blogra, elég trehány dolog volt részemről, de hát így alakult ez az év.
Ha már ennyi idő eltelt, vázlatosan összefoglalom mi minden történt a blog szerény írójával (velem) 2014-ben:

- március elején hazatért Magyarországra
- lakásfelújított
- vett egy fekete labrador kiskutyát, Merlint
- munkát keresett és talált
- megszerette a sört
- járt Németországban, kétszer
- megnézte a Hobbit 3-at, kétszer
- megkérte barátnője kezét (és a válasz egy "igen" volt).

 Ennyit a személyes oldalról, nézzük mi történt szerepjáték terén:

 - mesél egy Vampire: The Masquerade Giovanni krónikát
- mesélt Lost Mines of Phandelver-t
- résztvevője egy Star Wars kampánynak
- elkészült egy Planescape kampány kidolgozásával D&D 5. kiadás alatt

 És hogy mik a tervek az új esztendőre, szigorúan szerepjátékra leszűkítve:

- folytatni a Vampire krónikát
- folytatni a Star Wars kampányt
- elkezdeni a Planescape kampányt, új csapat számára (ideje kicsit a vérfrissítésnek)

 Röviden ennyi, nem terveztem grandiózus dolgokat erre az évre, ha ezt a három kampányt egész éven át tudnám vinni, boldog ember lennék, jelenleg úgy tűnik van is realitása a dolognak.

Ahogy előző évben is ígértem, próbálok többet foglalkozni a bloggal, a játékbeszámolók mellett több mesélői szemszögű anyagot is összehozni, kicsit kiszélesíteni a blogon felmerülő témákat. Hogy kicsit magamat is ösztönözzem, egy új köntöst is adtam a blognak. Igyekszem majd még szépítgetni rajta, de inkább a bejegyzésekre próbálok majd fókuszálni. Remélem, idén sikerül is tartanom magam az elképzeléseimhez.